Gondolataim - Verseim

Válaszutakon

2012-02-11T04:09:00.000-08:00

Természetesen a saját értelmi épségünk megőrzése érdekében nem kérdőjelezhetjük meg minden döntésünk helyességét, így nem hiszem, hogy igazából eszünkbe jut megkérdezni vajon mindig jól döntöttünk-e (azért gyakran megtesszük). Azt tanítják, hogy a teremtő energia jelen van a nehéz döntések meghozatalakor, a nehéz helyzetekben dönt helyettünk. Egyetértek ezzel. Gyakran amikor a legnehezebb döntenünk, a körülmények olyanná válnak, hogy az út kitisztul, a lehetőségek meg szinte leszűkülnek egyetlen lehetséges válaszútra. Leggyakrabban olyanra, amit nem is választanánk magunktól. Amiről viszont később kiderül, hogy a legjobb dolog, ami velünk történhetett.

Csakhogy, ha nehéz helyzetekben ott van a segítség, és sikerül egy nehéz döntést meghozni, akkor mi van a könnyű, egyszerű döntéseinkkel? A hétköznapiakkal, amelyeket naponta meghozunk. Például amikor arról döntünk, hogy a barátságainkat ápoljuk, felhívjuk, írjunk, találkozzunk a szeretet lényekkel. Dolgozzunk, vagy inkább szórakozzunk. Igyunk alkoholt, ami öli az agysejtjeinket, vagy olvassunk. Hogy ezek apró döntések lennének? Nem hiszem. Minden cselekedetünkkel, de passzivitásunkkal is teremtünk, döntünk, formáljuk a jelenünket. De ha még nincs is súlya a jelenünkre, a jövőnkre egészen biztosan meghatározó.

Határozott ember lévén, megfogott a kérdés. Nem szeretem a határozatlanságot … még ha hibás is a döntés jobb szeretem, ha van egy irány. Azonban kezdem belátni, a határozatlan ember nem feltétlenül gyáva, de elővigyázatos, megfontolt is. Nem gondolom, hogy határozatlansága miatt jobban tudna élni, hisz aki nem meri belevetni magát a változások tengerébe, nem is érdemli meg hogy kormányrudat kapjon. Rendszerint ilyen emberek nem is kormányoznak, hanem valaki mást követnek. De vajon ez lenne a dolgunk? Valakit kövessünk?

Kissé dilemmában vagyok a társas élettel kapcsolatban is. Hiszen olyankor, nem saját döntések születnek, hanem közösek, ami önmagában egy szépséges eredmény, de vajon oda vezet-e el ahová el kell jutnom? Vajon, ha gyerekem van és az ő nevelésével foglalkozom, vagy főzéssel, takarítással... eljutok-e a saját utamra. Vagy csak másokat követek? Mások nyomában járok? (itt meg szeretném jegyezni, hogy mindazok akiktől manapság tanulok, nem járnak közös utakon senkivel, ami lehet egyoldalú szemléletmód is. Szívesen olvasnék a másik oldal véleményéről is, de egyelőre nem ismerek ilyen műveket)

Ennyi tapasztalat, és idő után ajándéknak érzem ezt a perspektívát amivel a világot szemlélhetem és ami nap mint nap változik. Ma, azt gondolom minden aprócska igenünk, vagy nemünk meghatározza a jelenünk de a jövőnket is. Nagy súly ez. Azt mondják minden út Rómába vezet … de valóban? Tényleg mindegy, hogy ma megmondom-e annak a valakinek, hogy minden nap gondolok rá, és szeretem, mert ha nem teszem akkor is ugyanoda lyukadunk ki? Vagy, mindegy lenne, hogy ma úgy döntök-e, hogy dolgozok/tanulok vagy inkább játszom? Nem hiszem. A szeretetet ápolni kell, csakúgy mint a szellemünket, lelkünket. Ha cselekszünk, döntünk, világot teremtünk, egy olyan irányba amit boldognak hiszünk, ám nem feltétlenül az.

Tehát, ezért jó a kérdés, mi lenne ha … másként döntöttem volna. Persze azért felesleges is, mert erre válasz nem fogunk kapni, hacsak nem sikerül belesni egy párhuzamos világba, ahol más döntéseket hoztunk. Na de erre mekkora az esélyünk? :)

Reményt a Reménytelennek?

2012-01-21T02:28:00.001-08:00

Ha reményt adsz a Reménytelennek, más szóval megtanítod remélni, veszélyes vizekre evezel, s hogy igazad van-e, ha azt mondod nincs reménytelen helyzet?

Nincs! Mert igenis van reménytelen helyzet, s olyankor nem reménykedni kell, hanem elfogadni, továbblépni.

A remény végső soron vágyakozás, ha pedig vágyakozunk, sóvárgunk valami/ valaki után az legyengít, hatalmában tart. És a remény valahol illúziókeltés is. A vágyaink jövőbeni teljesülése, ami kiragad az életünkből egy fiktív jövőbeli helyzetbe, ami rendszerint nem is teljesül.

Akkor mégis minek remélni?

Azért tanítottak meg remélni bennünket, mert növeli a vágyakozásunkat, a küzdeni akarásunkat s vele együtt a versengést. Hogy mikor kudarccal szembesültünk, ne elfogadni, megérteni próbáljuk, hanem rohanjunk ugyanolyan felkészületlenül a következő falnak, mert hát reménykedni szabad. Hátha leomlik magától. A szüleink, ahelyett, hogy elfogadták volna, megfigyelték volna termesztés késztetéseinket, és arra próbáltak volna terelni bennünket, inkább illúziókat adnak, s rendszerint összezavarják a gyereket. Nem akarattal, hanem mert fogalmuk sincs mit tesznek. Nevelnek.

Azt remélni, hogy holnap jobb lesz, vagy TUDNI, hogy holnap jobb lesz, az két különböző dolog. Aki remél, nem feltétlenül tesz is. Aki viszont látja, tudja, hogy miért rossz ma a helyzet, holnap tenni fog azért hogy ne legyen ilyen. Mikor rám telepedik a szomorúság, nem abban reménykedem, hogy magától elmúlik, hanem figyelem az okait, aztán mikor megadtam magam neki, mikor megengedtem magamnak, hogy elragadjon, megsirasson, sajnáljam egy picit magam, tudom hogy tovább is megy. Holnap határozottan jobb lesz. Ez a kulcsa. Nem szabad hadakozni ellene, vagy ignorálni, félretenni. Meg kell élni. Mert utána, érzed majd hogy erősebb lettél. Az immunrendszered felvette a harcot, belázasodtál, megküzdöttél vele, s most már antitestek vannak benned, imunis lettél, következőleg már nem terít le. Ehhez nem kell remény, ezt érzed, következésképpen tudod is.

A mai világban, a Remény szónak pozitív jelentése van. Agyon van reklámozva a HOPE. Már látom magam előtt az éhező afrikai gyerekeket akiket Hope – al etetnek, semmi egyébbel. Így aztán marad az éhség. Ahelyett, hogy ők maguk fejtenék meg mi a gond, jól kitolnak velük, mert elhitetik, hogy a világ önzetlenül mindent odaad a sok milliárdjaiból, mikor a legtöbb állam a saját állampolgárait zsarolja, s hazug neki.

Na nekem ne osztogasson senki Reményt, maradok Reménytelen!

A szeretet útja

2012-01-08T05:33:00.001-08:00

Azt kérni, hogy különleges légy valakinek az életében, annyit jelent, hogy magadra veszed azt a feladatot, hogy annak a másik embernek a kedvét keresed.

Inkább mondd:
Engedd, hogy az legyek aki vagyok, hogy a saját gondolataimat gondolhassam, hogy az én izlésemnek hódoljak, a saját hajlamaimat kövessem, s hogy úgy viselkedjem, ahogy nekem tetszik.

Anthony de Mello: A szeretet útja

Ég és Föld között

2012-01-08T05:26:00.000-08:00

"Ha a világban nem mindig találjuk meg azt, amit keresünk, az nem biztos, hogy azt jelenti, nem is létezik. Ha őszinte szeretetet és igaz barátokat keresünk, de nem találjuk őket a környezetünkben, attól még van ilyen, ezt biztosan tudom. Soha ne mondj le róla! Ha néha elfáradsz, akkor sem. Felesleges, mert holnapra új erőre kapsz! Ne dobj ki mindent mondván, hogy semmit nem érnek, úgysem fogod soha használni! Minden igaz és jó, egy toll a szárnyadon. Ha repülni akarsz vigyázz rájuk, és ha bepiszkolódik, akkor tisztítsd meg őket!
Ez a világ egy tollfosztó üzem. Itt párnákat, paplanokat csinálnak a tollakból és eladják őket. Azokat nehezebben kapják el, akik tudnak repülni. Repülj!

A Keményedünk írásod többféleképpen értelmezhető, nem tudom, hogy ugyanarra gondolok-e mint te. Talán családi kapcsolatokról írhatsz, nem tudom.

Általánosságban: A választás két dolog közül, jó esetben, mindig a tudásunk alapján történik. Az, hogy valamit vagy valakit jónak ítélünk, az a tapasztalataink, ismereteink alapján történik, és ezt a mechanizmust nem nevezhetjük elítélendőnek, a döntés helyességétől/helytelenségétől függetlenül. Ez egy természetes dolog. Így működünk. Azok aggatták rá erre az pejoratív "előítélet" kifejezést, akiknek az a jó, ha gondolkodás nélkül döntesz, azt csinálod, választod, amit ők mondnak neked.
Az már egy külön kérdés, hogy az emberek hány százalékának fejében lötyög káposztalé, akik képtelenek emberi értékekre támaszkodó döntéseket hozni.A legtöbbünknek meg kell mondani, mit válasszon, és meg is mondják. Tőlük nem lehet többet várni, nem érdemes vádolni őket, mert többre nem képesek. Azokat, akik viszont fel/kihasználják ezt a tömeget... : I

"Egy szerelmi kapcsolat, nem csak kisajátít, de megkeményít is … a szeretett lényen kívül senki de senki nem fontos, érzéketlenek vagyunk mások iránt. Tehát, a szerelem nem más mint kiközösítés?"

Többféleképpen lehetünk szerelmesek. Nagyon alacsony szinten nem szól másról, csak a mások (a közösség) elvárásainak megfeleléséről, a másik birtoklásának hatalmáról, a testi gyönyörökről, az önző vágyak kielégítéséről. Magasabb szinten a odaadásról. Előbbit bárki bárkivel megteheti, utóbbit csak egy emberrel lehet. Egyszerre. Szerintem nem kell mondanom, melyikből vannak többen.

A nagybetűs Embert lehet szeretni, de az embereket már nem. Az emberek tömege nem egy fejlődési szinten van értelmi, érzelmi szempontból nézve. Egy gyilkost nem lehet úgy szeretni, mint egy szerető anyát. (ez elég szélsőséges példa :()

"Megfigyeltem, ahogy minden önmagát ismerő emberke, szelektál. Már nem nyitott minden zenére, minden filmre, minden emberre. Keményedünk. Persze, a tudatos embert úgyis kiközösítik, de ügyeljünk a fordított helyzetre, mi ne közösítsünk ki senkit.. semmit."

A tudatos embert kiközösítik. Kik? A tudat nélküliek, az anyagba ragadtak. Ez az ő rossz döntésük, ami ellen küzdeniük kellett (a küldetés). A fenti helyett a lentit választották. Az emelkedő helyett a süllyedőt. A könnyű helyett a nehezet. Végül kővé váltak. Ők a megkeményedők. Kemények és nehezek, nem tudnak repülni, és azt akarják, hogy mások se repüljenek.
Ne akarj követ repülni tanítani, mert ha sokat veszel belőlük magadra, lehúznak és maguk alá temetnek.

Te repülő vagy! Csillagok és a Föld között. Neked csillagport kell hoznod fentről, hogy mások, akik még dönthetnek, repülhessenek. Szórd szét, ott ahol érdemesnek látod, de ne akarj kővel együtt repülni! Ők nem tudnak."

Ezt az írást úgy írta valaki Nekem, nem tudom nem megosztani Veletek is. Olvassátok szeretettel.

Keményedünk?

2011-11-25T07:06:00.001-08:00

Érdekes kérdések, majdnem hogy paradox megfejtések, látszólag ellentmondó eredmények... Az a helyzet, hogy keményedünk... fogalmunk sincs az igaz szeretetről, én meg belevágok, hogy papoljak róla valamit … szánalmas.

Miért is választjuk az egyedüllétet? Kecsegtetem magam a válasszal … Nem, nem csupán azért hogy csendem lehessen, magamba nézhessek … ez csak a köret, amiért dicsőíthetem magam, de mi van azzal az egyszerű válasszal, hogy nem bírok nem előítéletekkel lenni az emberekkel szemben? Sokan, vagyunk azok akik szelektálnak, ezt az embert kedvelem, amazt meg nem... ezzel jól érzem magam azzal meg nem, nyilván a második kategóriát akkor sem fogom választani, ha épp az elsőből nincs jelen senki. Így alakul ki a magányosság. Vagy inkább Magánosság?

Megkeményedtem azokkal szemben akik társaságában nem érzem jól magam, nem mulattatnak, esetleg bántottak … mondjuk ki: nem is figyelek rátok, nem érdekeltek!
Szeretjük a jót, szépet, okosat, pénzt nem szeretjük a rosszat, csúnyát, butát, szegényt … szelektálunk. Mi ez az egész álszentség? Nem, nem vagyunk jók! Önzők vagyunk, előítéletekkel teli, két szóból következtetők.

Ez az egyszerű oldala, amit még te is megérthetsz a megkeményedésről. De figyeljük csak meg. Egy szerelmi kapcsolat, nem csak kisajátít, de megkeményít is … a szeretett lényen kívül senki de senki nem fontos, érzéketlenek vagyunk mások iránt. Tehát, a szerelem nem más mint kiközösítés?

Olyanok is vannak akik, nem tudnak „osztozni” a szeretett egyénen, a teljes figyelme, ideje kell... ez vajon hová vezethet, a szabadság-vesztett emberben? Egyedülállóként, gyakran tapasztalom, hogy van valami „félelem”, „megfelelni akarás” a másik akaratának, és így engem is magukkal cibálnak a hazugságba … nehogy megtudja … mert akkor lesz a hét-balhé. Csak nehogy azt gondoljuk magunkról, hogy mivel egy embert vagyunk képesek „szeretni” aki teljesíti az elvárásainkat, akkor mi már jók vagyunk. Akkor lennénk jók, ha ... - erre már nem mondok többet … megengedem, hogy elgondolkozz rajta.

És a paradox … most akkor egyedül vagy valakivel? Ha van egy valaki, akkor tudok vajon továbbra is nyitott lenni az élet összes szépségére, vagy megfelelni akarásból megkeményítem a szívem? Ki szabad majd mondanom, hogy rajtad kívül is szeretem az embereket? Vagy csak úgy, ha hozzáteszem „de téged sokkal jobban”? Hazudjak vagy őszinte legyek, és ha őszinte vagyok, vajon el tudják viselni?

Megfigyeltem, ahogy minden önmagát ismerő emberke, szelektál. Már nem nyitott minden zenére, minden filmre, minden emberre. Keményedünk. Persze, a tudatos embert úgyis kiközösítik, de ügyeljünk a fordított helyzetre, mi ne közösítsünk ki senkit.. semmit.

A “nagyon szeretnek” csapdája.

2011-10-06T06:00:00.000-07:00

Szinte már-már elfogadott tényként szerepel, hogy egy kapcsolatban az egyik fél jobban szeret. Mítoszként megemlíteném az olyat amelyben mindketten egyformán szeretik, tisztelik egymást, ki így ki úgy kimutatva az érzelmeit. S ha van ilyen, az vajon kívülről nem-e ugyanúgy kiegyensúlyozatlannak néz-e ki?

Szeretet. Sokféle mítosz alakult ki róla, mindenikük alátámasztva a feltevésem miszerint fogalmunk sincs, hogy mi a szeretet.

Ilyen „szeret” jelenség a féltékenység, mely szerint a féltékeny fél minden bizonnyal nagyon szerethet! Nem pedig önértékelési problémái vannak, melynek következtében birtokolni akar egy másik lényt, mintsem önmagában megpróbálna bármit is lerendezni. Ez a könnyebb út, hiszen bármily valószerűtlen, a saját fejünkkel sokkal nehezebb békébe kerülnünk, mint valaki mást fogságra kényszeríteni, s mivel ez ritka esetben sikerül úgyis, akkor hazugságra kényszeríteni.

De itt van a másik véglet is! A „mindent megengedek neked, annyira szeretlek” kóros elváltozás is. Gyereknevelésben látom mostanság ezt a jelenséget... mindent megengedünk a gyereknek amit csak akar, aztán csodálkozunk, hogy leszarja mit mondunk, vagy szeretnénk. Pont ilyen egy kapcsolat alakulása is, ha mindent megengedsz a párodnak, egy idő után valamilyen emberi gyatraság miatt (valami kódolás lehet) a másik biza visszaél ezzel a bizalommal, szeretettel. Ez a fajta szeretet is véleményem szerint ugyancsak önértékelési probléma, illetve önérzet probléma. Megmondom miért. Gyakran van szeretet kényszerünk, és ezt ki is vetítjük másokra, de van egy határ amikor már megalázó. Sajnálom, hogy ezt így használom, de biza, van úgy hogy amíg neked a világ legtermészetesebb dolga, hogy ahogy a másiknak szüksége van rád azonnal szaladsz, és mindent odaadsz, a másik … várj egy picit nézzem meg akkor épp ráérek-e. Ha az első ilyen alkalomnál nem veszed észre magad, akkor később csak egyre csúnyább visszaélésekre számíthatsz. A feltétel nélküli szeretet, úgy hiszem megbírja a fegyelem, evárás, teljesen ésszerű viszonyulását. Tudom, tudom, azt tanítják, hogy a feltétel nélküli szeretetet úgy adják, hogy nem várnak viszonzást, de én mondom az ilyen nem is fog viszonzást kapni.

S most vizsgáljuk meg a másik oldalt!
Amíg az egyik oldalon önértékelési problémák miatt, kisisteneket gyártunk a párunkból, addig ez a kisisten szerep, biza egész melengető, és jó érzés a másik fél fontoskodó egójának. Azonnal felismerhető ez az ember, bárhol találkozunk vele, maga a tudat, hogy őt valaki annyira szereti, megrészegíti, és olyan cselekedetekre vetemedik, ami miatt bizony csak akkor érez bűntudatot, ha tudja emiatt veszélybe kerülhet a koronája. Nem, nem akar ő lemondani.. senki kedvéért. Pl. ha a feleség, mos, főz, takarít, plusz szex is akkor van meg amikor csak óhajtják tőle, s nagyon jó esetben a szeretőről sem akar minden jel ellenére tudomást venni... akkor miért is akarnák otthagyni?

Végső szóként arról szeretnék említést tenni, hogy valóban igaz, csak az tud igazán szeretni aki önmagát is szereti, tiszteli. Két csodálatos, önmagát értékelni tudó ember találkozásából, tudnak megszületni azok a szerelmek, amelyeket mindannyian csodálunk.

Korkülönbség?

2011-09-25T15:35:00.000-07:00

Most, hogy alig néhány hete harmincasnak mondhatom magam, máris egy másik rubrikába tartozom, ahol nem sok közöm van a tízen vagy huszonévesek köréhez. S mivel én is a friss husit jobban tudom fogyasztani mint a régit, mondhatom begyűjtöttem egy két tapasztalatot.

Nehéz ügy. Kasztok vannak kérem szépen, khm, izé skatulyák! S ha az ember nem a saját csoportján belül keresgél … hát rendesen elveszhet a nagy labirintusban, talán sosem találva vissza eredetéhez. Nem viccelek, ezzel nem lehet, fene tudja miért tetszik meg az illatos kis-virág, miért érezzük úgy hogy mi a kis-virágnak minden szempontból meg fogunk felelni, hiába hogy ő még nem tapasztalta mindazokat a csodálatos dolgokat ami nekünk megadatott... de valamilyen csoda folytán minden ráció ellenére azt gondoljuk, otthagyja az életét, és le fog mellénk öregedni, khm, izé komolyodni. Ez általában meg is történik .. és talán kapunk egy pár csodás hónapot tőlük, aztán mind aki rádöbbent, hogy valamiről lemaradhat, vidáman tekintetében a boldog jövőképpel elindul az ígéret földjén ahogyan mi is megtettük már … hányszor is? Megengedett, gyerekek ők is mint mi voltunk.

Személy szerint nehezen értettem meg 7 évvel fiatalabb barátom hirtelen eltűnését, de mára már eszembe jutott az az ígéretes jövőkép amiben nem volt helye elhasznált barátoknak, várva vártam a következő adódó lehetőséget, hogy jöjjön a nagyobb boldogság. Ó azok a szép idők, amikor jó nagyokat buliztunk nemzetiség, politikai hovatartozás, vagy intelligenciahányados fontossága nélkül. … most mi lett azzal? Most minden olyan komoly, és minden kapcsolat, minden találkozás ultra fontossággal bír, mert ismerjük az elmúlás izét. Megválogatjuk a barátokat, ismerősöket, az időtöltést … na jó nem tudok mindenki nevében írni … csak a saját szemszögemből, így tisztelet a kivételnek. A lényeg, hogy fura mód a mérce növekszik, holott minden logika azt diktálja, hogy csökkennie kéne.
Miért kéne csökkennie? Pusztán azért, mert egyre kevesebb a korban hozzánk illő egyedülálló partner (az is pont olyan válogatós – de bár tudja mit akar). És most hirtelen még az is eszembe jutott, hogy még oly fiatal fejjel, reggelente egy kiskanál naivság – álmodozó por lenyelése után bárkibe bele tudtam szeretni... na de most?!

Tehát, ha még meg is találod, azt a korban- kasztodon- intelligenciádnak megfelelő- egyedülálló tökéletes egyedet.... fennállhat a veszély, hogy az istennek nem tudsz beleszeretni. (az már ugye más kérdés, hogy a saját bájitalunknak mik a hozzávalói).

Fiatalabb pár esetén számolni kell jó pár józan következménnyel. Az eső számú ilyen dolog a szülők, lehet, hogy elfogadnak, de az is lehet (gyakrabban) hogy tudják gyereküknek most épp ez a kedvenc játéka és nem veszik el tőle (majd ráun magától is). De az is lehet, hogy éppenséggel ki nem állhatnak, és rossz taktikát választva eltiltják a gyereküket tőled. (jó esetben épp a karjaidba taszítják) Égő mi? Megtehetik … négyen vagytok a kapcsolatban …
Második dolog, az iskola / egyetem. Kell tanulni, ám ha belegondolsz még sima 3 év minimum amíg komolyságról lehet beszélni. Összeköltözés? Amire te már totál készen állsz... neki 3 éves távlatban. Általános jelenség … kommunikációs témakörök … egyetem, vizsgák, bulik, stb. míg nálad munka, kirándulás, borozás, film, könyv lenne.

Legközelebb, ha nagyon megtetszik neked egy kis-virág, jusson eszedbe … én szóltam! :)

Egyedül?!

2011-09-22T14:09:00.000-07:00

Mindenki agyrém kérdése. Miért olyan rettenetes ez a kérdés? Miért oly elviselhetetlen rá a válasz?

Mert a válasz: Igen! Egyedül.

Persze, társas lény vagy, de ha társaságodhoz, társaidhoz láncolod önmagad állandóan szerepelsz, szórakoztatsz, zajongsz nem lesz időd – de főként csended – amiben megismerheted önvalód. A csend, meg egyedüllétet, magányt követel.

Sem család, sem ország, sem nép, sem barát, sem szerető nem végleges az Úton. Az egyetlen állandó Te magad vagy. Persze kapsz kísérőket, te is leszel mások kísérője, de igazán mély kapcsolatot csak „rokon lelkekkel” élhetsz meg.

Életünk során nagy ritkán valóban találkozunk ilyen rokon lelkekkel, szerelembe esünk, akár ugyanolyan neműek, akár nem és nem olyan szerelemről beszélek aminek feltétlenül szükséges testiséget belevinnie, ez a kapcsolat két ember között oly erős, és oly mágikus, hogy azonnal érzi mindkét fél. Volt néhány ilyen emberke az életemben. Vagy mondjam inkább azt, hogy pár? Mert hát így közelebb vagyunk a valósághoz... 2? Három, max. Igazán nem is értem, miért találkozunk mindenik életünkben, egyáltalán mi lehet az értelme? Azt szokták rebesgetni, hogy „dolgunk” van még az illető emberekkel azért találkozunk újra meg újra hogy elrendezetlen dolgainkat rendezhessük. Én nem így gondolom. Azok akikkel rendezgetnem kell a dolgaimat, bennem nem keltenek pozitív kellemes érzést, nem. A rokon lélek, nekem az, kinek jelenléte olyan mint a levegő földi testemnek. Kell. Levegőért kapkodom ha nincs és soha nem tapasztalt biztonságot érzek ha ott van velem. A másik érdekes jelenség, amikor szavak nélkül is tökéletesen értitek egymást, mikor egymás szemébe nézni a legfenségesebb dolog, és ha bármilyen öröm, vagy bántalom ér ő az első akivel megosztanád.

És ha létezik ilyen társ, ilyen kísérő akkor mégis miért beszélek én egyedüllétről, kérdezed Te?

Nos pusztán azért mert nem mindenki ismeri fel a fontosságát ennek az egyedüllétnek. Barátságok kihűlnek, szerelmek megszűnnek, értékek átminősülnek. Mindez akkor, amikor egyre inkább megismered önmagad. Mikor már tudod biztosra hová tartasz, és a melletted lévő kísérő meg úgy dönt neki másfelé kell vennie az irányt. És igen, valóban kihűlnek a kapcsolatok, ám ilyen különleges rokonlelkekkel a szálak mindig ott vannak közöttünk, érezve egymást. Bármikor egyetlen gondolattal felébresztve régi mágikus erejüket.

Miért van az, hogy az emberek kapaszkodnak egymásba, nem merik elengedi egymást, attól tartva, hogy „nem kapnak jobbat”... senki nem vágyik arra hogy egyedül legyen. Én csak tudom, milyen ez! Én Farkas Edit beismerem társfüggő, kapcsolatfüggő voltam! S még csak azt sem tudom, hogy mindezt nyugodt szívvel rakhatom-e múltidőbe. Mert hát bármilyen nemű függőség esetében fennáll a visszaesés lehetősége, nem igaz?

Egyedül lenni, olyan mint amit mi így fiatalon nem tudunk elképzelni, de az idősebb generáció tudja már mit jelent. Egyedül lenni a gondolatainkkal, a fájdalmainkkal, békénkkel, örömünkkel.

Átutazók vagyunk, egyedül jövünk a világra és egyedül távozunk majd belőle. Kétlem, hogy pont ettől kéne félnünk. És hiszem, ha már az egyedülléttől sem riadsz meg, ha nem ragaszkodsz senkihez olyannyira, hogy barátság vagy szerelem láncoljon hozzájuk, nem csak egyedül vagy hanem szabad is. Olyan, amilyenre teremtettek!

Elillan a világ

2011-09-09T14:21:00.000-07:00

Elillan a világ, melyet szült e vakmerő szív,
láthatatlan öröme feléd nyúl, még ölelne.
Szárnyakat ad az álom,
Átrepülök a határon,
melyet közénk szőtt a csönd.

S te hallgatsz,
szemembe többé nem nézel,
mert olyat látsz, mit megkíván
a szomjazó lélek.

Ébredésed kínoz,
nem tűr ellentmondást,
s Te kiszállnál mert hitted,
ami jó az nem fáj.

Tervek - remények vagy illúziók?

2011-06-16T16:46:00.000-07:00

Igazából bármennyire szeretnénk, egyiktől sem tudunk megszabadulni. Azaz, a biztonságra törekvő énünk mindig fog olyan, megnyugtató elképzelésekben hinni amiben jól érezheti magát. S hogy miért nem tudjuk ezt kikapcsolni? Nem tudom.

Én, minden esetre hátradőltem, és figyelek. Figyelem, ahogy kétségbeesek olyan dolgok miatt amiről fogalmam sincs, hogy a jövőben létezni fognak-e, és ha igen akkor mi van, és ha nem akkor mi. Megfigyeltem, hogy eddigi Tervezéseim mind egy szálig, teljesen másként alakultak. Ha valaki ismer, az tudja, a hajam is kiegyenesedik és égnek áll, ha előre akar tervezni nekem egy napot... ez nem sok.. de még attól is frászom van. Illetve nem frász annyira, de én megengedtem magamnak, ha olyan érzésem támad valamilyen okból kifolyólag, hogy mégsem mennék a tervezett úton akkor NEM megyek. És ennyi. Minek tennék olyat, amitől kényszerérzetem támad, egyáltalán kinek lenne jó? Annak akinek csinálom? Mert nekem ugyan nem.

S mégis … bekapott az szíj, elkezdtem hinni valamiben, egy terv egy hónap múlva, s persze hogy nem valósult meg. És rájöttem, azaz visszaemlékeztem Stuart Wilde egy megjegyzésére, íme: „Ha szeretnéd tudni milyen gyorsan rezeg az energiád, figyeld meg, milyen hamar válnak valóra az elképzeléseid. Légy óvatos mit kérsz, fontold meg a szavaidat.” S ha én, az itt és mostban hiszek? Ha az elképzeléseimben nincsenek tervek? Nagyon gyorsan teremtek... erre jöttem rá. Nem nagyképűség, kérlek ne hidd, hogy kitudja milyen magasabb szinten vagyok, de tény, hogy csak a mostban tudok teremteni. A jövő meg jó magasról le se szar.

Vagyis, ha valakinek tervezgetnie kell, hogy holnapután mit is fog akarni csinálni, akkor tulajdonképp abban a pillanatban a jövőt kémleli, s majd mikor oda ér, kitudja egyáltalán van-e kedve azt tenni amit kitervezett? Én megmondom neked.... muszáj kedve legyen hozzá, mert a program azt mondja … ezért van annyi fancsali képű ember egy ilyen szervezett eseményeken, mert tudja, hogy ő MOST kell jól érezze magát, mert jön a hétfő és seggberugja a hétvégét... de már ezzel a gondolattal Hétfő van neki.

Egyébként kezdtem fellázadni az Idő mérése ellen … Mi az, hogy ma Hétfő, majd Szerda.... s Junius... 2011, nekem már szinte semmit nem jelent. Csak azt látom, hogy most szép zöld a természet, mikor süt a nap isteni, mikor esik finom, s én mindig jól érzem magam ha azt csinálhatom amihez épp kedvem is van. Az idő egy nagyon nagy illúzió, ami rányomja a bélyegét a hangulatunkra. Mert mi az hogy már egy hónapja nem dolgozol, vagy mi az hogy 30 éves vagy? Stresszel-ni akarsz ezzel? Nem megy. Időtlen vagyok, érzem! Néha elér hozzám is az aggodalom, nem tagadom! S olyankor én is rettegek akár csak te, de ez nem lehet több egy délutánnál.

Érdekes dolog viszont, hogy az az ember aki mondjuk valami anyagi, kézzelfogható dologban reménykedik, az előbb utóbb megszerzi, vagyis valóra váltja. S ebből is látszik, hogy csak ilyesmire lehet úgymond terveket csinálni. Amelyik terv csak egyetlen embert is tartalmaz, akár önmagad, az már egy kétséges dolog. Pl. eltervezheted, hogy 3 hét alatt lefogysz az ideális testsúlyodra... de én mondom az vagy nem 3 hét lesz, vagy nem az ideális testsúlyod. Azt szoktam még élvezni aki azt tervezgeti, hogy jövő héttől akkorát változik valamiben .. vagy idővel … a fenét. Ahogy elmúlik a tisztánlátása, rögtön akkora csinnadrattát csinál az egója, hogy azt is elfelejti fiú-e vagy lány. S mehet tovább a show. Régi szöveg már szinte senki nem veszi komolyan, hogy ha nem most akkor mikor, s ki ha nem Te, pedig ez az egyetlen ami igazán VAN.

Ha nem hazudsz önmagadnak, még a reményeid meglesznek, de nem leszel ön-illuzionista. S valljuk be, nem vagy kiszámítható, nem tudod előre mi lesz holnap. S ne kérd, hogy neked megmondjam, mert NEM tudom. Lesz ami lesz... Jó lesz!

Hazatérés

2011-06-09T15:33:00.000-07:00

Könnyezik az idő,

Mossa folt ruháját.

S én valahányszor hallom dalát,

Bőröm illatozva kíván,

Csókot mellkasodra.

Ott ahol piciny börtönében,

Zakatol, zenél, zörget

bent a szíved,

Én meglestem, s ha nem figyeltél,

Röpülni elvittem.

Ó torony kívánság,

Mosoly-édes élet

Kérek neked belőle,

Zsebedet, hogy megtömjem,

Ínséges időkre, ha könnyezni kezdesz.

Most ölelj a kebledre, mikor bújtat az éj,

Csókold ajkamra neved szárnyaló izét,

Szerelmes ölemben, éld a hazatérést,

S ereszd el derekam, mikor virrad az ég.

A hosszú kapcsolatok, házasság.

2011-05-05T06:09:00.000-07:00

Egyszer volt hol nem volt … milyen igaz, ami volt az olyan mintha nem is lett volna, álomszerű. Ezzel szemben, ami VAN az igazán érezhető, égető, élhető.

A hosszú kapcsolatokról bennfentesként írhatok, nem mintha eddigi írásaim tőlem függetleníthetőek lettek volna, de ebben nyakig benne voltam.

9év 9 hónap. SOK. Mégis amíg benne voltam hihetetlenül gyorsan elrepült, mert nem volt teher. Azóta sem tudom hogyan vágtatott el az idő annyira, hogy amikor vége lett az egy hónap is hosszú volt nélküle. Érdekes módon a 4 év egyetem meg sem kottyant, hiszen sűrűn leveleztünk, telefonáltunk, találkoztunk. Igen, hát én így képzelem el a jó kapcsolatokat ... és MÉGIS véget ért.

10 év hosszú idő, és ha együtt is változtunk többnyire egy irányba attól még külön is jártuk az utunk. Szép volt együtt felnőni, de önmagunkat megtalálni, és bátran vállalni azt amit szeretnénk, és nem tágítani attól mégiscsak nagyobb bátorság.

Mikor először szembesültem egy hasonló esettel, még elképzelhetetlen volt hogy mi szétmenjünk. Épp a házasságot mondta le a lány ugyancsak 10 éves kapcsolat eredményeként. Aztán egy évre rá, vagy egy picit több hozzáment egy másik sráchoz. Persze, hogy őrültségnek tűnt. De azóta rájöttem, hogy egyáltalán nem az... a hosszú kapcsolatokban valósággal húzzák az időt... mert nem érzik az első pillanattól, hogy Ő kell, valami még ott motoszkál a szívünkben. Bennem is volt, úgy éreztem, hogy egy csomó mindenről lemaradok, s valljuk be ez így is volt. Ha még akkor összeházasodunk, nem élhettem volna meg egy csomó csodás dolgot. A házassághoz úgy gondolom, a felek érzik, hogy Ő kell, szinte az ismerkedés pillanatától. Fura, hogy ezt mondom... tudom, de ebben hiszek. Van első látásra szerelem, amit én másként neveznék, első látásra felismerés. Felismerjük a társunkat.

Na most, gonosz leszek, mert nem mindenki tudja felismerni a társát... csak az AKI ÖNMAGÁT ISMERI! Ha abban reménykedünk, hogy egy kapcsolat a házassággal, kötöttséggel, idővel jobb lesz, nagyot fogunk csalódni. Nem tudsz senkit megváltoztatni, még ha papírod van róla, hogy hozzád tartozik akkor sem. Bizonyítottan veréssel sem. Ha nem ismered magad annyira, hogy tudd, mi az amit te el tudsz fogadni a másikban, és mi az amitől még nem fogja a napjaidat pokollá tenni, akkor sínen vagy. Fontos kérdések ezek. Nem az a kérdés, hogy a másik milyen, Ő olyan amilyen az a kérdés, hogy TE hogyan érzel ezzel szemben. Mert ez nem fog változni, többszöri agymosás árán sem... Mindenki próbálkozik ezzel, főként a megszokás miatt, és a félsz miatt, mert-hát kit is találna ő ebben a korban … gyerekkel, így inkább azt mondja jól van így is. Ha mondjuk úgy tennénk elé a helyzetet... figyú, ezzel az emberrel akarod-e az életed hátralevő részét (mondjuk 40 évet) leélni, mindjárt elmeredező arcokkal találnánk szembe magunkat.

Minden esetre, sok ilyen jól működő első szerelem ért véget, aztán házasodtak másfelé... gratulálok azoknak, akik felismerték, hogy mi az ami / aki nekik kell / való. Ilyen választással legalább 10 év biztosan boldogan fog elmúlni.

Ám képzeld el az életed egy olyan ember oldalán akivel egy hétvége is hosszú … Nem hiszem, hogy arról van szó, hogy ki lehet-e bírni, biztos ki... hanem arról hogy minek szenvedni, ha másként is lehet ha elég bátrak vagyunk hozzá.

S hogy miért várnak 4-5 éveket a házassággal a párok? Hát egyszerű, még nem akarják... és nem is fogják igazán akarni, ám a család, a státusz, az együtt összegyűjtött vagyon lassan oda vezeti őket. Ismeritek, a természetes következő lépést … hát igen. Sok sikert hozzá.

Sok ilyen házasság köttetett már, de én most azok előtt hajtok fejet, akik merték vállalni a botrányt, azért, hogy önmagukra találjanak, és megtalálják azt akinél az első perctől azt súgta a szívük, hogy Ő AZ!

Az idődről

2011-04-24T14:02:00.000-07:00

A legértékesebb ajándék amit magadból adhatsz egy másik embernek, az az időd. Ezt csak tetézi ha mindezt szertetettel adod, nem kell fizessenek érte.

Az időd nem tart örökké, és egyre kevesebb van belőle. Így aztán, mindenki igyekszik hamar kialakítani a számára „ideálisnak” ígérkező életet. Tizennyolc évesen még előttünk az élet, mindannyian érezzük ezt, és mint toporzékoló csikók örömmel vágtatunk ki a rétre, az ígéret földjére. Természetesen hol kezdenénk máshol, mint a párválasztással. Ha megvan a nagy Ő, gondoljuk, akkor már lehet fókuszálni a munkára is. Néhányan, gyorsan férjhez is mennek, megnősülnek, gyerekeket vállalnak, aztán a legtöbb esetben az idejüket eladják a családjuknak. Ez így normális. Különben is, mindenki ezt csinálja.

Nekem azzal van gondom, hogy nemigazán látok boldog házasembereket. A minap azt mondták nekem, hogy: Az emberek 80%-a nem azzal van együtt akit szeret. Akibe szerelmes. Jó tudni, hogy ezúttal a többséghez tartozunk. Igaz, azt is hallani elég gyakran, hogy nem szabad szerelemből házasodni, mert szerelemben a megrészegült felek, nem mutatják igazi arcukat, vagy egymásra vetített ideálképükbe szerelmesek. Ami természetesen felébredéshez vezet. Aztán gyakran váláshoz.

Milyen igaza volt annak aki azt mondta, hogy fiatalkorunkban nagyon fontos döntéseket hozunk meg, amelyek az egész további életünkre kihatással vannak.

Érdekes, hogy az idő múltával, mennyivel más az Idő értékelése. Fiatalon sok van belőle, jut még unatkozni is. Aztán öregen jön a visszaszámlálás. A közbeeső részt sokan átvegetálják.

Milyen az együtt eltöltött idő? Hogyan lehet azt elfeledni? Gondolom sehogy (nekem még nem sikerült), mert minden perc meghatároz bennünket. Nincsen olyan, hogy jelentéktelen kapcsolat. Ha én beengedek valakit az életembe, ha ugyan rövid időre is, de az életem részéve válik, nem lehet csak úgy, kitörölni emlékeket, embereket, időt.

Mindenki tudja jól, az időt nem lehet visszatekerni, visszakérni, vétkeket meg-nem történté tenni. Igy aztán jól meg kell válogatni, kinek adjuk a drága időnket.

Áprilisi gondolatok

2011-04-10T12:03:00.000-07:00

Szavak, melyeket nem merünk kimondani,

De égetnek, cibálnak belülről,

Ordítanánk, hogy múljon már,

De csak így érezzük, hogy élünk.

Érezni annyi mint élni!

Ha nem érzel már se örömöt se bánatot, halott vagy!

Játszani, ó de jó játszani, miért kéne mindent olyan komolyan venni?

Szavakkal szabad játszani, de az emberek érzéseivel nem!

Csodás ahogy a szálak összefutnak, ahogy hallom az autón halkan kopogni a késő áprilisi havazást.

Tudom a felhők felett a nap ragyog, csak itt van beborulás.

Nem az a megoldás, ha elköltözök innen, ha máshol élvezem a napsütést, hanem ha ezt a hóvihart, ami sehol máshol nincs, plusz ezt a patak kacagást együtt élvezem. Ha hallom a muzsikát, ahogy egy madár dalra fakad, mert jól érzi magát.

Autók szaladnak az aszfalton, s én azt a három arcot figyelem akik benne ülnek. Az ő életük, hogy mennyi minden van per pillanat a fejükben, kire és mire gondolnak, mit remélnek, mit álmodnak, hová tartanak. Most ebben a pillanatban mi találkoztunk. Időben és térben egyaránt (ami egyébként az ember által alkotott fogalom) kereszteztük egymás útját. Hogy mekkora valószínűséggel? Aprócska.

Igazából úgy látom én hogy MOST van, nem tudom hány óra (az agyam gyorsan saccol egyet), és hogy én hol vagyok? … Gyergyóban, Környékén? Nem így érzem. Sokfelé vagyok ... Parancsokat adok a kezemnek, hogy lejegyezze a gondolataimat, de ott is vagyok nálad, veled. Sőt, ez az írás mintha le is lassítana egy kicsit, de nem bánom. Lehetek Isten is akár, hisz mikor visszaolvasom mindazt amit ide lejegyeztem, de előre nem fogalmaztam meg, idegen lesz, mintha valaki más súgott volna. Sugallatok? Én lennék a sugallatok forrása?

Á, ne gondold, hogy azt akarom elhidd. De azt szeretném, ha tapasztalni próbálnád ezt a csodát magadban. Azt, aki beszél hozzád, mesél neked Magadról.

Őt csak alkotásban, csendben, egyedül ismerheted meg. De mikor megismerted, másokban is ehhez a lényhez fogsz beszélni. Láthatod majd, hogy hallgattatják el s zárják rá az ajtót a nagy színészek, akik valami mást akarnak alakítani, azt remélve, hogy amit alakítanak, okosabbnak, magabiztosabbnak, szebbnek tűnik a valósnál.

Mindenki csinálja, de van AKI szabadjára engedi a valóját, és akkor igazi varázslóvá válik. Néha ijesztő lesz, de többnyire játék és öröm, ha félsz – nem Te félsz, hanem a színész ki most meztelen, és nem hiszi, hogy meztelen teste szebb bármilyen ruhánál, ékszernél, márkánál. Te csak nevess.

És most nyugalommal konstatálom, hogy minden ilyen szavamra kisüt a nap. Amúgy is ha kimegyek a tömbházból rám ragyog egy pillanatra, jelezvén, hogy várt már. Olyan mintha együtt áramlana velem az időjárás is. És biztos vagyok benne, hogy igen. :P

Egy utolsó gondolat: Csak azt érdemes az életedben megtartani, amiért sírni tudsz, ha nincs már.

Rabok

2011-03-30T06:25:00.000-07:00

Rabokat látok szaladni szüntelen,

Kenyerük asztalon, nincs aki megegye.

Hajszolják az időt, kergetik veretlen,

Valótlan hangján Az, gúnyosan felnevet.

Hová mész te balga, léted keresed?

Idegen országok köveit kémleled.

Otthonod elhagyottan visszavár, Te hol vagy?

Kincseid itt vannak, ezer éves porban.

Láttalak az élet színpadán játszani,

Hajlongva tapsot vársz a hibátlan szerepért.

Ujjongó közönség közt reám nem találsz,

Magányos vetkőzöd tükrében várok Rád.

Állj meg, ne keress fedezéket, hogyha

Romokban a várad évezres színpada.

Költözz el, menj, vissza ne nézz soha,

Börtönödből szabadulsz, születsz a kínokban.

Nem kapom a helyem.

2011-03-10T06:11:00.000-08:00

Pár nappal ezelőtt még megvolt, még vártam a meleget, az új élményeket, öleléseket, csókokat.

Ma.. a Ma, de még a Tegnap sem az igazi. Mondogatják, hogy ne legyek szomorú, pedig nem is érzem magam szomorúnak, valami más ez. Nem kapom a helyem. És ahogyan ezt leírom, még mindig érzem, nem ez a pontos megfogalmazása az érzésnek.

Meséken nőttem fel, imádtam olvasni a királykisasszonyokról, kiskondásról, próbákról és végül a jó győzedelmeskedéséről. Ebben a hiszemben tudok, tudtam én tovább haladni, eléggé nehézkes utamon. Azonban megtört valami bennem, egy motiváló erő. A jók győznek??? Egy frászt! Minek csináljam mégis tovább?

Megmondom őszintén, én erősen beijedtem. Azt látom, hogy a semmirekellő féreg, dúskál mindenben s még a tetejében szerencséje és egészsége is van. És mi van a jóval? Hát mi lenne, egyre több a rosszból. Ha nem innen, akkor onnan. Nem vagyok egy borúlátó típus, tartom magam ahhoz az állásponthoz, hogy ez is csupán a tények felsorolása. Ezért félek, mert hát mi várhat rám még az életem során? Nagyon őszintén, ha valami jót szeretnék mondani, akkor azokra semmi garancia nincs, hogy be fognak következni. Viszont ha a rosszat latolgatom... hát igen, meg fognak halni a szeretteim, sőt kiszámíthatatlan események következtében még azok is akikre nem számítok. Komoly esély van rá, hogy sosem lesz saját családom és hogy csak nyűg leszek valakinek a nyakán. Ha az elsőt el is fogadtam, a másodikot sehogy nem tudom.

Sokszor gondoltam már, hogy a rákbetegeknek sokkal rosszabb mint nekem és befoghatom a szám... Talán így van, de én ebben a pillanatban úgy érzem, jobban örülnék egy határidőnek, mint az ismeretlen jövőnek, amiben számítani lehet egy csomó, próbának nevezett, rosszra.

1981. Egy év. De nekem nem ennyi. Gyergyószentmiklóson születtem, sokad-magammal együtt napköziben, iskolában, vallás órákon, templomban testvérekként nevelkedtünk. Annyira igaz. Az ember a saját generációját ismeri a legjobban. Olyan mint egy láthatatlan háló. Mi, akik együtt felnőttünk, 30 év alatt figyelemmel kísértük egymás életét, nem voltunk minden esetben közvetlen megfigyelők, de a szemünk sarkából, vagy a hozzánk közelebb eső testvérünk elmondásából, mind ismerjük egymást. És most valaki eltávozott, olyan valaki aki ennek a láthatatlan hálónak az összefogó csomópontjában állt. Vannak még hála istennek ilyen emberek, akik gyorsan átnyúlnak azok felé akik ennek az embernek a közvetlen közelében voltak, hogy őket felkarolják. De ez olyan, mint egy ruha - kiszakadt. Megfoldozzuk, elvarrunk szálakat, de a nyoma megmarad.

Nem tudok belenyugodni, hogy pont Ő. Az aki ismeri őket, tudja miről beszélek. Ha valaki, akkor ők, olyan próbákat álltak ki 10 év alatt, mit kevés embernek kell kiállnia egy egész élet során. Ezért! Ezt nem értem.

Minden rajtunk múlik, mondjak, hát Ez (élet-halál) nem!

Nincsenek véletlenek, de akkor mégis mi értelme volt ennek?

Mi értelmem van Nekem?

Vigasz?

2011-03-07T15:19:00.001-08:00

Nincs biztató szó,

mi elhagyná ajkam,

gyász van a városban,

székely szívek siratnak.

Mosolyod száz foton,

keresve keresem,

s nem értem az Istent,

miért vett el pont tégedet.

Miért, nem lehettél férj,

apa, vidám barát,

szüleidnek gondos támasza tán,

Miért szól a harang érted,

mit vétettél, én nem értem!

Sok a miért, válasz nincs,

sötét korszak, most ez itt,

a jókból fogynak, letipornak,

honnan - hova még a próba?

Ezer döbbent barát,

szól utánad András,

Bárcsak hihetnénk azt,

meghallod suttogásunkat.

Hihetnénk, hogy hallod?

Válaszod, nem ér hangot.

S talán ott állsz sírod mellett,

vigasztalnád szerettedet.

Szólnál, Anyám jól vagyok!

Babám, érzem sóhajod!

Egy gondolat kéreget,

Ki ölel át tégedet,

vigasztal, ha kérdezed,

Miért, nem lehetsz velük?

Némán

2011-02-19T16:17:00.000-08:00

Ej, be szépen szólt a szó,

Éhes szívnek csuda jó.

De most ködös már a dal,

Nincs valódi diadal,

Rímek némán fekszenek,

Szavak kuszák, rejtenek.

Pedig nincs mit, nincs hideg

Megolvadt a jégtömeg,

Sár van, mocsok, mind igaz,

De mar nem rejt fontosat.

Felszárad a sár,

Homokként repül tovább,

Hirt hoz udvarodról.

Nevetsz.

Boldog is vagy talán,

Eltakar az Idő.

Ködfüggönyén, nem látsz már.

Elnémulok. Nézlek,

Lássam szemed, mely

Vadul keresett menedéket arcomon.

Szád, az édes, csókolt,

De karjaid, ölelve égették

Szívembe neved.

Nem tudom miért

2011-02-19T16:07:00.000-08:00

Nem tudom miért, csillog a hó a holdfényben,

Miért nem kínoz a Tél, vasfogával szüntelen.

S ha kisüt majd a nap, téged siratlak,

Örömöd ne múljon, ha majd elolvad.

Nem tudom miért szelídít a sárkány,

Gyújtja meg a szívem, az árnyéka láttán,

Jobbra bölcset, s balra csontost ölelek,

Nincs más éltető kar, milyen volt veletek.

Nem tudom miért, várom jöttöd újra,

Ha a mese vége, s elrepült a tolvaj,

Tudás és erő, félelmetes féreg,

Elcsalták a szívét, a tavaszi tündérnek.

Decepticons, avagy a megtévesztésről.

2011-02-17T15:36:00.000-08:00

Nagyon mélyrehatóan el kezdett foglalkoztatni a félrevezetés művészete, a hogyan-ok és a miértek.

Nagyon egyszerű az oka ennek, én alapvetően őszinte embernek vallom magam, és így nagyon könnyen el is hiszem akárkinek bármit is mond. Ezt egy darabig mulatságosnak találták a barátaim, aztán furának. Én meg kezdtem elég erősen ráfázni, ezért letöltöttem az összes letölthető anyagot a nettről, ami kitanít hogyan vegyük észre, ha hazudnak nekünk, továbbá hogyan deríthetjük ki az igazságot, ha sejtünk valamit.

Mondjuk ezzel is egy kis gondom volt, mert ugye én mindenkinek megadom alapból a teljes bizalmat, nagyon nagy butaság egyébként, de én sokáig tudatosan is hinni akartam az emberek szavában. No, erre mondják, hogy vevő is kell a hazugságra. Mind ezidáig nyugodtan kijelenthetem én Vevő voltam, hinni akartam, ám mostanra érdekessé vált nemcsak önismereti szempontból (mert ugye önmagunkat csapjuk be a legtöbbször) hanem a mások megismerésében... húúú, hát nagyon szórakoztató lett az élet, így hogy az emberek érzéseit a szavaikból, vagy az arcukból le lehet olvasni.

Gondolom felkeltettem az érdeklődésed... sajnos az igazat megvallva, nem lehetséges beletúrni ebbe az írásba, azt amit én ezekből a tanulmányokból megtudtam, de azért megemlítek egy két dolgot.

Nos az első és legfontosabb oka annak, hogy az emberek megtanulnak hazudni az, hogy megússzanak egy büntetést, vagy konfliktus helyzetet. A másik ok az, hogy elérjenek egy olyan dolgot, amit az igazság útján nem érnének el. Ez a tipikus politikus magatartás, ígérgetés stb.

Mindannyian hallottunk mostanra a testbeszédről, arról hogy mik a jellemzői annak ha valaki kényelmetlen helyzetben van, a zárt testtartás, karfonat a mellkason, a lábak helyzete, vagy a tenyér nyitott csukott helyzete. Ami azt illeti ezek alap dolgok, olyannyira, hogy a jó hazudozók tenyérizzadás nélkül is tudnak hazudni, testbeszéd nélkül. Ezért van az, hogy a hazugságvizsgáló teszteket nem fogadják már el bíróságokon sem. A legtöbbször egy hazugságot nem fog bevallani senki, egyszerűen úgy kell kimondatni, hogy ne legyen tétje annak ha kimondja, ne érezzen fenyegetettséget, ne veszítsen semmit, a legjobb ha még nyer is vele, látszólag.

Azonban, van egy olyan testrészünk ami nagyon is tud árulkodni, mert nem állnak mindig akaratlagos szabályozásunk alatt az izmok. Ilyenek az arcmimikák. Azok az apró jelek, amelyek összhangban vannak az érzelmeinkkel, és amelyek csak ritka esetben vagy megtévesztés miatt maradnak arcunkon hosszabb ideig. Például ha valaki sokáig játssza, hogy meg van lepődve az hazudik, mert a meglepődés másodpercek alatt történik, az arcon megjelenik azonnal, kinyílik jobban a szemüreg, a szemöldök megemelkedik, kinyílik a száj, vagy leesik az áll, hogy pontosabban fogalmazzak. Ezzel sokan foglalkoztak, de az utóbbi időben Paul Ekman kutatása vált a legismertebbé, a Lie To Me sorozat is erre a kutatásra épült. Az Ő kutatásaira alapozott könyvek, tesztek segítségével, oktatják a rendőrség, bank, kórházak, eladók alkalmazottait.

Ahoz azonban, hogy egy emberről kiderítsünk bármit is, beszéltetnünk kell. A szavai alapján tudhatod meg, hogy mit is érez azzal kapcsolatban amit mond. Tehát fontos a kérdezés, hallgatás, megfigyelés.

Az arcon alapvetően nyolc érzelmi jelet különböztetnek meg: öröm, szomorúság, félelem, düh, meglepődés, félelem, undor, elégedettség. Ha tükörbe nézve megnézed hogyan nézel ki amikor mondjuk félsz, találsz néhány pontot az arcodon amelyek csak a félelemre jellemzőek. Ám elég közel áll a meglepetés arckifejezéshez, annyi különbséggel, hogy tovább van az arcra kiülve, és az alsó szemhéj feszült közben.

Na most a megtévesztés ugye szóban folyik, így erre oda kell figyelni, és miután szóba elegyedtünk az általunk gyanús emberrel, sokminden kiderülhet, ha jól irányított, de kicsit sem fenyegető kérdéseket teszünk fel neki. Ha valaki rögtön nekiszegez egy gyanúsító kérdést, ritka esetben fogják neki bevallani az igazat. Mondjuk, ha egy egyenes kérdésre azonnali gyors tagadás jön válaszul, nyugodtan lehet kutakodni tovább az ügyben. Főként ha még meglepődés, düh, vagy szégyen látszik az arcukon. Ha a direkt kérdést egy olyan beszélgetés követi, amit a másik fél kezdeményezz, hogy megérthessen miért kérdezted te ezt tőle, megnyugodhatsz, úgy látszik nem akar kibújni a kényes téma alól.

Ha arra vagy kíváncsi, a netten hogyan tudod megállapítani hazudnak-e neked, egyszerű. A válaszok gyorsaságából, de leginkább abból, hogy használ-e személyes névmásokat a mondataiban. Amiről nem hazudik, abban a mondatban szerepel, az Én, mi, enyém, visszaható névmások.

Pl: Akkor mi most együtt vagyunk?

Válaszok 1: Én szeretném azt hinni, hogy igen. 2: Most miért kérdezel ilyeneket? -ez tükrözés, hogy időt nyerjen amíg a választ kitalálja, vagy átgondolja, 3: Hát úgy néz ki. - utalás, szinte semmi kapcsolata nincs a válaszhoz.

Innen válogathatunk, de nagyon széles a skála, és színes is. Oda kell figyelni milyen választ kapunk, ezekre a kérdésekre, aztán tudnunk kell, hogy ha a jelek ellenére hinni akarunk egy embernek, azért csakis magunkat okoljuk. Mindenki megpróbál valahogy érvényesülni, elérni a céljait, hazudik egy picit, mint például a közösségi oldalakon is, a legjobb fotók kerülnek fel, idézgetnek innen-onnan, és máris ki van tálalva az imidzs amivel nyomulunk.

Én még mindig az őszinteség mellett voksolok, nagyon sokra tartom, de meg kell vallanom, az őszinte ember hátrányból indul, bármilyen eladhatóság versenyen, mert mindenki egy álmot akar megvenni, egy ígéretet.

Talán még én is.

Skatulyákban

2011-02-01T14:18:00.000-08:00

Mindenki megsértődik egy picit, de legalábbis szívesen gondolja, hogy Őt nem lehet beskatulyázni, pedig belehet és meg is teszik, de még mennyire!!!

Hol itt a baj?

Már a megszületésünk előtt megkapjuk az első skatulyát, fiú vagy lány, aztán születésünk dátuma szerint kapjuk a következő skatulyát: bak, kos, szűz, nyilas. Ezt a skatulyát kevesen ismerik el, de nekem határozott útmutatóul szolgált ezidáig a jegyek ismerete, mert az embereknek nagyon sok közös vonásuk van horoszkópjuk alapján (nem napi jóslásokról van szó, hanem karakteri jellemzőkről), ha valaki vitázni akar erről, akkor vesse bele magát ennek a megismerésébe, én meg garantálom, hogy nagyon jól fog szórakozni.

Nem sokkal később jön még egy skatulya, a név. Erre kevesen kapták még fel a fejüket, de ahogy a latin mondás is mondja: „Nomen est Omen”, vagyis a név is egy „jel”.

Aztán szép nagyra növünk valahogy, útközben kiderül, hogy mi melyik skatulyába tartozunk... szép, csúnya, okos, buta, szegény, gazdag, sportoló, vagy inkább tanuló fajta, esetleg művészkedő. És mielőtt szóvá tennéd, igen, van egy jó kis középút ezek között, az ami ugye nem határoz meg senkit, mert átlagos, de egy idő után igenis kibillen valamelyik felé a mérleg, és inkább vagy okoskodó, mint bambán hallgató, vagy sportos, mint túlsúlyos, bombanő mint rút kiskacsa.. .és így tovább. Kiderül, neked is ha odafigyelsz, de ami súlyosabb... másoknak. Benne vagy már egy skatulyában amit mindenki vezet azokról az emberekről akiket ismer. Sakkor jön mindenki a fintorgó kifejezéssel, de hát engem miért teszel bele a gazdagok, szépek, dohányosok, irritáló, szimpatikus stb. skatulyába? Hát azért mert megfelelsz az általam létrehozott skatulya paramétereinek. Ez van.

Engem is zavar egy pár skatulya... pl, hogy az embereknek fogalmuk sincs mit kezzenek velem, s a betegségemmel. Vagy amikor kiderül számomra, hogy olyan pasiknak vagyok „túl szép” akik nekem nagyonis bejönnek, de ők meg nem mernek megszólítani. Sőt, amikor kiderül, hogy azért van kevés nő barátnőm, mert nem bíznak bennem. Hát ilyenkor, azért kellemetlen. De mit tehetek? Elfogadom. Legyen, aztán majd ha kellemesen csalódsz bennem, jókorát fordíthatok a skatulyádon, és átteszel egy másikba.. nem igaz? Mondjuk az esélyt megkapni a legnehezebb, mert a skatulya egyben előítélet.

El sem tudom mondani mennyire irigylem a Star Trek világot... ott ahol nyitottak egymásra, és Data mondja hogy a fizikai megjelenést nem szabad figyelembe venni egy ember képességeinek felmérésekor, meg ilyenek :) Jajj, eszembe jutott aza rész amikor Picard tudatja a nemrég sztázisból felélesztett, 300 évvel ezelőtt élt emberekkel, hogy nincs már pénz. Micsoda meglepetés, hogy önmaguk fejlesztése a legfontosabb, mert csak ezzel lehetnek hasznára az emberiségnek... el tudod képzelni? És még ott is tele van skatulyákkal az egész. Egyszerűen, mert valahová tenni kell az embert. Valamilyenek vagyunk. Amivel viszont gond van, az az elfogadás, a nyitottság.

Ezt kell én is gyakoroljam.. nyitottság gyerekek...

Így hátha kellemesen meglephetjük egymást.

Szavak nélkül, hazugságban

2011-01-30T17:21:00.001-08:00

Sosem felejtem el, és meggyőződésem a volt osztálytársaim sem (hiszen ők viccelődnek mindig ezzel), hogy hazafelé az iskolából, ők azon tűnődtek elmondjak-e a jegyet amit kaptak. Persze, hogy a gyerek gyáva, és az eltitkolás mellett szavazott mindenki, én egyedül mondogattam, „Jobb megmondani, mint eltitkolni. Túl vagy rajta, és elkerülöd azt, hogy hazugságon kapjanak.” Én ilyen voltam, és vagyok.

Meglepő, milyen világban élünk. Én nagyon elámulok már ezen. Szavak nélkül maradtam, olyan hazugságok láttán amelyek megszégyenítenek, lealacsonyítanak, sértenek.

Próbáljuk megfogalmazni mi is a hazugság? Mert azt veszem észre olyanok hazudnak, akik a saját hazugságaikat is elhiszik, ezért olyan nagyon jók benne, meggyőznek. Tudod melyik hazugságra haragszom a leginkább? Amelyik olyan szépen szól, hogy egyszerűen kedvem van elhinni. Tudom, ezt nevezik Naivitásnak is, de most árulja már el valaki, miért mondunk ki olyan dolgokat amelyekkel megtévesztünk másokat? Tudom én, hogy nem ez az eredeti szándék, hogy még Te is meglepődsz azon, hogy ma már nem úgy gondolod az egészet, de akkor miért nem lehet vállalni? Ezek az emberek rendszerint elmenekülnek a felelőség elől. Bujkálni kezdenek, nem találod sehol, hogy megkérdezhesd, mi a baj, nemhogy meg választ, őszinte választ kapnál kérdésedre. Ott hagynak a semmiben, szavak nélkül, nem azért, mert nem akarnak megbántani, hanem mert olyan gyávák, hogy szégyen.

Szerintem a hazudós ember igenis Gyáva!

És vice-versa, a gyáva ember biza Hazudós.

Ha én kerülök olyan helyzetbe, azonnal odaállok, hogy: „figyú, nem úgy értettem, vagy lehet tegnap úgy értettem, de ma már tettél valami olyat, ami miatt megváltozott az egész bennem.” No hát nem egyszerű?

Igen, egyszerű volna, ha az ilyennek volna becsülete, de nincs... hírből sem ismeri.

Csernus volt nagyon megindulva azzal, hogy hányan meg hányan hazudnak önmaguknak, és mekkorát. Én is látom, hogy így van, ám egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezek az emberek képesek elbujkálni a saját belső hangjuk elől is. Képes elhallgattatni a lelkiismeretét, és egyszerűen továbbmenni.

Aztán szembesültem az új világgal, amiben állandó pörgést kergetnek sokan. Ha megáll egy pillanatra a szobája közepén, és épp nem kell dolgoznia, se házimunka nincs, akkor gyorsan menjünk a barátokhoz, nehogy egy pillanatra is egyedül maradjanak önmagukkal. Azt a legnehezebb elviselniük. Figyelni a saját gondolatainkra, nehogy már, inkább TV-zünk. De mostanra annál is jobb van, Internet. Még a keresgélés is lefoglal egy csomó tárhelyet az agyunkban, nem beszélve a sok ismerősről, akik ugyancsak arra várnak, hogy fellépjünk, mert akkor végre Ők sincsenek egyedül a gondolataikkal.

Hát köszönöm szépen én ebből nem kérek... Nem tudok pörgésben élni, nem tudok őszinteség nélkül élni, gyávák között hazugságokat hallgatni. Ha velem valami történik, ami gondolkodásra indít, hát gondolkodom. Nem is tudnék mást tenni, mert a tudatosságot választottam, és innen nincs visszaút, ám rendesen lefáraszt, ha meg kell fejtsek egy ilyen embert. Ahogy Kornis mondaná, én megengedtem magamnak a mindent megbocsátás őrült luxusát. Így tekintek az emberekre, szeretem őket, mert képes vagyok ilyesmire, ám ennek ellenére azért örülnék ha elkerülnének az ilyenek... 2 lépes távolságra.

Azért ha valaki, akkor én hiszem, hogy az ember igenis változik, és hatással vagyunk egymásra, remélhetőleg egy pici pozitívval én is vagyok Rátok. Meg kell próbálni az igazság útját gyerekek, én mondom egyszerűbb, mert nem adósodsz el senkinek! Mert ugye tudod, hogy a hazugságoddal le fogsz számolni egyszer??

Szerelem Szérum

2011-01-15T14:51:00.000-08:00

„Te miből teremted a szerelmet?”

Ez volt az a kérdés ami lebénított egy kis időre, és el kellett gondolkodnom rajta.

Úgy gondolom, mindig azok a mondatok, gondolatok tudnak megérinteni, amiket kicsikét is magaménak érzek. Amivel valahol egyetértek, megértek. Nos sokat kutattam már a szerelem fondorlatos mivoltát, és ezzel a kérdéssel lángra lobbantották az érzelmek kamrájában tárolt összes kacatot. Miért mondom ezt?

Fölösleges tovább áltassam magam, a nagy véletlenszerűségről, a sorsszerűségről. Mit mondhatnék? Tudtam, hogy mi vagyunk az érzelmeink generálói is, de nem tudtam megmagyarázni, így beletettem a misztikum könyvtárba... pedig csak annyi kellett volna hozzá, hogy valaki jól tegye fel azt a kérdést. Most már válaszolni tudok! Hányszor, de hányszor soroltam el magamban a saját szerelmi bájitalomhoz a hozzávalókat: Legyen magasabb, sötét haja, barna szeme, telt ajka, szép hosszú szempillája, aztán legyen érdekes (ismeretlen- ami nagyon sok veszélyt hoz magával, plusz hogy egyáltalán nem is tudod kibe lettél szerelmes), legyen művelt, tudjak felnézni rá, ha kell irányítson, legyen férfi. Ez VOLT az én bájitalom alapanyaga, ami mostanra bővült kicserélődött, és ezen a napon tudatossá is vált.

Tudnod kell, hogy ha hibádzik valami ebből a szérumból, bizony rendesen félresikerülhet a kísérlet. Hiába próbálkozol mondjuk a sok pénz verzióval a magyar anyanyelv helyett... jó nagy kesergés jöhet ki belőle. Egy ami biztos, vannak dolgok amiket szeretünk, Like-olunk, és van amiket nem. Még ha tudatos is vagy, akkor sem fogod tudni magadra erőltetni a bizonytalan, folyton nyafogó embert, ha közben te az erősre tudsz felnézni.

Ennek ellenére a szerelemből nagyon sok energiát tudunk kinyerni, vagy ép veszíteni, ezt mindenki érezte legalább egyszer. Amikor madarat lehetett fogatni velünk, vagy épp azt a „se veled se nélküled” érzést generáló lehúzó erőt. Ezért kell ez az energia, kell ez a másik ember akiben ennyi minden benne van. Akiből olyan nagy erőt tudunk meríteni, akinek szerenádokat tudunk énekelni, akiért elköltözünk a világ végére, akit néha nem is szeretünk, de nem kérdés hogy kitartunk mellettük. Kell !!! És amikor már megvan, el nem engedjük :)

Ismerek egy néhány ilyen szerencsés flótást, de be kell vallanom, bizony a másik tábor sokkal erősebb. Az olyan házasságok, amelyek státuson, megszokáson, kényelmen, butaságon alapulnak. Hát persze hogy fiatalon rontjuk el a leginkább az életünket... és mivel? Legtöbbször a párválasztás és a pályaválasztás miatt. Ebben én mondjuk nem szólok bele, mert őszintén szólva, ha nem rontanánk el semmit, nem volna amin dolgozzunk. Nem kéne fejlődjünk... Lecke. Aki meg félrevonul, és nem akar tanulni belőle, ahogy Kornis mondja: iskolát kerül.

Visszakanyarodva... gyerekek, én az este összeállítottam azt a listát ami kell az én bájitalomba, bár ennyit tudjak magamról. Ha már az érzelmeimet is én generálom (elvárásokkal, ideálokkal), bár alapozzam meg jól azt a birodalmat, ha már királyságot akarok magamnak, tudjam meghatározni, hogy mije kell legyen a királynak, hogy fenntarthassa generálja újra meg újra bennem a szerelmet.

Te, mit keversz a saját bájitalodba?

Labirintus, Titok, Zöld

2011-01-10T12:03:00.000-08:00

Oh mily tágas ez a kert,

A rózsának helyet lelsz,

Ültesd is be, kerítésre,

Hogy a világ megnézhesse,

Mikor bíborban pompáz.

Labirintus, Titok, Zöld,

Nem számolom hány mérföld.

Megyek, ülök, s játszom ezt,

Oh, mily pompás kerek ez.

Rigó madár, füsti fecske,

Leszáll, jön, hogy meglesse,

Ki a virág szép úrnője?

Ő az, mondd, hisz ismered,

Szívedben e dalt leled:

Fű ruhája, virágban pompáz,

Harmatos fürtjeit, szelek borzolják,

Patakocska dúdolja csöndesen a nevét,

Csak a róka ismeri, szívének rejtekét.

Siker. Tisztelet.

2011-01-02T16:08:00.000-08:00

Első gondolatok a 2011-es évben.

Igazából még az elmúlt esztendőben megfogalmazódott bennem ez az üzenet, de nem volt időm megírni, úgyhogy nem óévi búcsúztató, hanem újévi köszöntő lesz belőle!

Az alapgondolat két szóból alakult ki. Siker, Tisztelet.

Azt ígérik a csillagok, no meg a jóslatok, hogy az idei év sikerekben lesz gazdag. És ezt most nem ígéretként … nekem igenis mindig bejött az amit Müller Jóskönyve mondott. Nem igazi jóslásra kell gondolni, általában a helyzet fogságában fordulok hozzá, és az adott szituációra ad “javaslatot” hogy hogyan kell viselkedni, vagy éppen helyben maradni, csendben elfogadni, és tűrni amit hozott az életünk.

És itt jön a gondolat fő kiváltó oka: a sikerben lenni alázatos és tisztelettudó! “Az ember sokkal jobban megismeri önmagát a sikeres, mint a sikertelen korszakaiban, mert ilyenkor az addig rejtett jó és rossz tulajdonságok a felszínre kerülnek.” Akiben hatalomvágy bujkál meghülyül a hatalomtól, az egoista meg minden sikerét önmagának tudja be.

Kornis azt mondja hogy „A tettem jutalmaként minden esetre nem óhajtok világ-körüli utazásra indulni, nem fogadom el a díjat, nem mosolygok vissza a gratuláló gyilkosra, nem szakítok a régi barátaimmal, nem akarok új feleséget beszerezni, és nem gondolom azt hogy bárminek vége lenne... József Attilának, Franc Kafkának nem volt sikere..... Ha észnél vagyok a siker nem részegít meg, sőt kijózanít!”

Fontos ezeket a gondolatokat előrebocsájtanom ha továbbá saját gondolatokkal akarok előjönni. Ezek az irányelvek az életemben, de ha magamra gondolok, még nem tudom megmondani milyen vagyon én a sikerben. Nem tudom, hogy tudok-e alázatosan viselkedni felfuvalkodott páva helyett, vagy tisztelni azokat akik ellentmondanak az én értékeimnek, elvárásaimnak. Tisztelni a gonoszt, az alattomost, a butát, a cigányt. Nekem, ez nem is olyan egyszerű.

Az embernek van egy udvara, aminek a közepén lakik Ő maga, és ha tisztelsz valakit nem hatolsz a területére, sőt még a saját udvarod határáig sem mész el. Mit jelent ez? Nos, azt hogy a tisztelet biza kiterjed arra is hogy a más tulajdonát nem veszem el, sőt nem is kívánom. Nem akarok úgy tekinteni kapcsolatokra mint tulajdon, de például a párkapcsolat a tízparancsolatban is ki van emelve. Egyszerűen ha valaki valakihez tartozik, akkor azt feltétlenül tisztelni kell! Még akkor is ha helyteleníted. Mert az az igazi tisztelet, ami tiszteli a szeretteink általunk rossznak vélt döntését is. A tisztelet feltételezi, hogy mindenki a saját udvarán azt csinál amit akar. Szíve joga.

Ha tisztelem a másik ember társadalmi s emberi rangját, nem akarom kitúrni, nem akarok a helyére ülni, s nem azért mert félek tőle, hanem mert tisztelem. Manapság nincs udvariasság, csak arcunkra kényszerített mosoly. Ritka az a benső meggyőződés, hogy valakire nem azért nézek föl, mert társadalmilag magasabban áll, vagy több pénze van, hanem azért mert emberi szellemi értékét többre tartom a magaménál.

A sikerben csak egy dologra kell figyelni igazán: Hogy Jó úton járj. A jó utat onnan tudod megkülönböztetni a rossztól, hogy a jó, mások számára is üdvös – a rossz, csakis neked hozhat hasznot.

Megbénítassz

2010-12-18T04:19:00.000-08:00

Megbénítod a kezem,

Mikor tollat ragadva

Megmondaná bánatát,

Mesélne magadnak.

Miért nem hagyod, hogy

Meneteljen az erő,

Mely combjaim feszíti,

Mikor menekulni kell?

Mocsárban sülyedek,

Meséknek nem hiszek,

Melegség a szívemben

Mélabúsan elmereng.

Megkönnyezlek, ha kell,

Csak engedj útnak,

Higgy bennem.

Ne félj, remélj,

Magammal viszlek Én!

Visszaigazolás

2010-12-16T05:51:00.000-08:00

Kedveseim!

Egy pszihologiai gyakorlat része a versírás, fontos lenne nekem, hogy kívűlálló szemek, szívek, mit olvasnak ki a soraimból. Talán rámvilágítanátok, ezzel is segítve hogy közelebb kerüljek magamhoz, énemhez. A megértéshez.

Kérlek benneteket, írjatok kommentet arról hogy mit is láttok a verseimben, a szóhasználataimban.

Előre is köszönöm nektek a segítséget, türelmet.

Edit

Titán Vár

2010-12-16T05:47:00.002-08:00

Eldobtalak, elástalak,

Feledésbe burkoltalak.

S most mégis tiszta

Itt vagy, bent vagy.

Edény fele, törött egész,

Hiába tudom ezt én.

Rád leltem, megláttalak,

Felismertem a szárnyadat,

És Te jöttél, beköltöztél

Titán várat építettél.

Nem veszi ezt be már senki,

Kár a kín mely megérinti,

Halott szolgák, katonák,

Bent, a fenséges Titán.

Elfeledlek? Meglehet,

Befalazlak? Szüntelen!

De Te ott vagy bent, tudom

Halhatatlan Titánom.

Titán szíved harcol veled,

Medúzával élsz, és feledsz,

Angyal szívet, szemet, kezet,

Szerelmedet, menny-jegyesed.

Kéne hogy érezd

2010-12-09T07:51:00.000-08:00

Kéne hogy érezd, mily

Kedves vagy te nékem,

Kéne hogy értsed, miért

Koldul a szívem téged.

Kéne hogy érezd, mily

Kinzó, ha nem élsz. Mert

Kertünkben a virágot

Kiszáradni hagyjuk.

Kéne hogy érezd, ahogy

Kegyelmet kérlel, ahogy

Kiszáradt szirmaival hátamat

Kémlelve várja, hogy megforduljak.

Kéne hogy érezd,

Kegyelemből nőtt meg, s megmentett

Két lelket. Te megölöd?

Ketten gyilkolunk, s még remélünk

Kegyelmesebb lesz a világ, mint

Ketten mi vagyunk.

Romeo és Julia?

2010-10-27T04:27:00.000-07:00

Az egész történetet, filmen láttam előszőr, és meg kell vallanom a fenének nem fért a fejembe, előszőr is az, hogy Leonardo Di Caprio hogyan szerethetett bele, abba a picit sem különleges lányba. Aztán mire a film végére értünk, értetlensegem tetőfokára hágot, hisz nem értettem miért nem happy end a vége az egésznek, miért nem ébrednek fel és élnek boldogan amig meg nem halnak.

Igazából sosem voltam Shakespeare kedvelő, ezzel a filmel még távolabb kerültem az egésztől, olyannyira hogy egyetlen művét sem olvastam végig. Igaz, tudok Hamletről, Lear király bolodnulásáról, de magát a műveket nem olvastam.

Ma már rájöttem, Shakespeare olyasmiről írt, amiről nekem fogalmam sem volt. Sorsról. Arról a lehetetlenségről, amikor az életem nincs a saját kezemben. Amikor olyan dolgok történnek velem, amit nem tudok kivédeni, irányítani. Megtanultam, hogy rengeteg ilyen dolog létezik. Sokminden között, ilyen például a szerelem. A fenébe is, legtöbbször nem tudod irányitani. Hogy Romeo és Julia mennyire volt buta, nem érdekes, a szívükben lángolt a szerelem tüze, és azt tették, ami éppen megengedte, hogy együtt lehessenek.

Most is butasagnak tartom a szerelmet, volt idő amikor szívesen elkerültem volna, de most, ahogy már más írásaimban említettem, néha megízlelem. Nem azért mert akarom, és nem is azért mert, hiszek benne, hanem mert jön, mert megérint, én meg csak tudomásul veszem... nem tehetek egyebet. Olyan mint egy betegség. Ha nem talal viszonzásra, rendesen érezhető a fájdalom. Elkaptuk, mint a náthát :)

A józan észben mégis van egy kis vigaszunk. Tudjuk, hogy ha Julia úgy döntött volna, mégsem akar meghalni, egy pár év elteltével, talált volna egy másik nagyszerű embert akibe beleszerethetett volna. Ez egész biztosan bekövetkezett volna. Ritka az az ember aki nem talál magának társat, rengeteg a potenciális társ. Ha heteroszexualis/homoszexualis vagy 3,5 miliárd ember közül válogathatsz. Ha biszex, 6 miliárd ember közül válogathatsz. Igen, ilyen sok. És a legtöbben ugyanúgy keresgélnek mint te.

Tehát hagyjuk a drámát azokra, akik mártírok akarnak lenni.

Duffy - Stepping Stone

2010-10-08T13:19:00.000-07:00

A fenébe is, persze hogy nem jól csinálom!

Az eszem elég racionális, és hát azért olvastam egy pár könyvet, hogy tudjam, mi mit jelent, ki mikor s hogyan hazudik, és hogy kiért érdemes küzdeni és kiért nem. Vagy, hogy nagyon racionális legyek, kit érdemes szeretni, és ki az akit jobb ha messziről elkerülök. No de van itt egy bolondság az egészben. A józan ész ellenére olyat csinálok, amiben nem is hiszek. Mégis miért csinálom? Duffy, a Stepping Stone című dalában esküdözik hogy nem lesz- nevezzük mi úgy hogy- “lábtörlő”, ám valljuk be, a dalban is van egy kis ördögi kör elrejtve... tudja Ő, hogy nem tud ellenállni, ha arra kerül a sor.

Aztán itt van Sex &New York Carrie-je... tudja, hogy Mr Big csak csalódást és fájdalmat okoz neki, mégis folyton besétál a csapdába. Nem tud ellenállni.

Ha valaki tudja hogyan kell mindezt ignorálni, hogy ne a mai nap bolond örömeinek éljek, a holnap boldogsága helyett, árulja el nekem is. Attól, mondjuk nem biztos, hogy követni is tudom a tanácsát.

Annyira hittem az ember azon képességében, hogy tud változni.... pedig sajnos igaz ami igaz... az ember alaptermészete (pl hogy mit hogyan “szeret” csinálni, vagy éppen “nem szeret” csinálni) sosem fog változni. Egy kis akaraterővel (és nem neveléssel) a szokásainkon tudunk változtatni, de ennyi.

Ha valaki hazudozó, gyáva, csaló vagy pofozkodós - nem fog változni. Ugyanígy, ha valaki jószívű, kedves, őszinte, hűséges -az is marad. Kutyából nem lesz szalonna. Tudom, tudom ebből a két kategóriából tudnál választani könnyeden. Az ám, csakhogy ez a két kategória keveredik... jót a rosszal, szokták mondani.

Duffy könyörög... ha nem kell minden, akkor hagyjak bekiben. Hat ez lenne a megoldás? Nem lennénk elég erősek ahoz, hogy pontot tegyünk a játszmára? És ha pontot is teszünk, hogyan kerüljük el hogy ne legyünk visszaesők?

Összetört szívek huszonkettes csapdája

2010-09-14T15:32:00.000-07:00

Az emberi szív a legtörékenyebb a világon, ha egyszer összetörték, nem tudja összeragasztani senki. Abból ép már nem lesz. Mégis mindenki játszik vele. Azért mondom, hogy mindenki, mert bizony az összetört szívű ember, nemhogy megóvna másokat a veszélytől, de ő maga is összetöri összeragaszthatatlanul mások szívét.

Ösztönösen keressünk kiutat, miután lebombázták reményeinket és szívünk még sajog ugyan a kíntól, de máris keresünk. Keressük azt a másikat aki meggyógyít, aki elfeledteti a szenvedésünket. Igazából amíg nem szánjuk rá magunkat hogy új társaságot keressünk magunknak, nem is igen bízhatunk a gyógyulásban. Mindég visszajár a régi kapcsolat rózsaszínű ködfellege, és abba burkolózva élhetünk le magányosan egy egész életet. Én nem ezekről az emberekről beszélek.... én azokról szólok akik igenis elkezdenek kapkodni levegő után, akiknek fontos lesz a saját életük, a túlélésük. Azokról, akik e gyógyulás közben nem csak gyógyulnak, de beteggé is tesznek, azaz áldozatokat szednek.

Most már tudom, nem az a legnagyobb baj, hogy darabokban a szíved, hanem hogy nem tudod többé teljes egészében oda adni senkinek. Mert nincs. Itt egy sziget, ott egy sziget, mindegyik tartozik valakihez, de egészet már nem tudunk bérbe adni senkinek. Azt csak a gyerek tud, vagy az ifjú szerelmes...

Keresgélünk, áldozatokat szedünk, - gyógyulunk, aztán pedig - gyógyítunk. Ha szerencsénk van, egy hullámhosszon vagyunk, együtt gyógyulunk, nem rajtunk gyógyulnak. De tudod mit? Én azt mondom, ha rajtunk gyógyult valaki, még mindig sokkalta jobb érzés, mint amikor mi gyógyulunk másokon. Nehezebben tudom megbocsájtani magamnak a saját áldozataimat, mint azt hogy áldozat lettem. Szolidaritásból is jól esik, hogy segíthettem.

A körforgás azért is jó, mert megtapasztalhatjuk, milyen az asztal túlsó feléről a kilátás. Aki áldozatai után, nem lesz ilyen „szerencsés”, akkor szegény marad, mert nem értheti meg a saját tetteit, rombolását.

Mi mind a hibáinkból tanulunk... a fájdalmak, és nehézségek árán fejlődünk. Ha minden szép és jó, senkit nem visz előre. Mit mondhatnék? Ha, minden szép és jó lenne, amire egyébként mindenki vágyik, akkor nem lenne értelme az egésznek. Unalmas lenne, nem?

Persze minden nézőpont és megélés kérdése, így aztán láthatunk, illetve érzékelhetünk mindent szépnek és jónak, akkor is ha másnak az maga lenne a pokol... Érted ezt? Tehát, az vagy amit érzel. (boldog, boldogtalan)

Használjuk ki ezt az élet adta lehetőséget, fejlődjünk, ismerjük fel a csapdát, és szálljunk ki a körforgásból. Tudd, hogy mikor Összetört Szívű Embert szeretsz, meggyógyíthatod, de magad is sebesülté válhatsz.

Merre jársz, édes?

2010-08-17T14:02:00.000-07:00

Merre jársz, édes? Zöldelő réten?

Nézel-e még vissza rám?

Rám, kit itt hagytál.

Hívogat a mélység,

Megyek, elillanok

Kezem ne fogd,

Többé nem hagyom!

Találkozunk majd,

Ott ahol madarak játszanak

az üde tavon.

Megfürdünk-e?

S már rohanok is,

Szemed lesütve jössz,

Ó, jöjj!

Mit tettél, mond,

Mi ez a béke?

Miért mosolygok szüntelen?

Miért kelek veled?

S írok most is neked.

Érintésed, újra borzongásba hoz.

S szavaid kincsként őrzöm,

Itt, hol a szavaknak hinni nem szabad,

Én mégis hiszek!

Ó, én csacsi vagyok!

És most, mikor engedem,

Szívem szabadon szárnyal,

nincsenek láncai...

Dühe is elszalad.

Csókot!

2010-08-17T13:49:00.001-07:00

Repül az idő, ha hangodat hallom,

Kivirul a mosoly, gondterhelt arcomon.

Megfogom a kezed, érzed?

Érintésem gyöngéd, csak a szemem éget,

Áthatol a fán, át még a falon is,

kutatja a szemed bársonyos világát.

Angyalszemed ne süsd le,

Kinálj meg a jóval,

részegítő csókot adj,

Szomjazó halandónak.

Flashback

2010-08-17T13:27:00.000-07:00

Tudtad, hogy az agyad nem tud külömbséget tenni az emlékek illetve a valós idős történés között? minden emlékezéskor pot ugyanaz a része az agynak aktíválódik. Gondolom, így reggeli öt óra elmúltával, nem vagyok annyira érthető. Na probáljam meg mégegyszer. Szóval... adott egy kisérlet, egy ember agyát rákötik a szamítógépre ami kimutatja hogy épp mely része az agynak aktív. Majd adnak egy képet a kezébe, az agyban aktíválódik egy rész a kijelzon, majd fél óra múlva megkérik ezt az embert hogy emlékezzék vissza arra a képre, és ugyan az a része az agynak fog aktivá válni.

Nos én is így jártam. Talán a valósag nem is volt annyira élénk, legalábbis a visszatérő emlékek oly intenzíven aktíválódnak a fejemben, hogy néhez külömbséget tenni. Olyan mintha most történne. A jó benne az, hogy annyiszor torténik ahányszor akarom :P ezért újra meg újra lejátszom. Ha jó emlékről van szó, az ember nem kiméli magát a mértékletességgel, mert nagyon jó elveszni egy régmúlt kellemes élményben. Hű, de be jók a képek erre. Én speciel nagyon szerettem képeket csinálni, ezért van is egy rakás, amelyek mind egy érzést őríznek. A rossz emlékekről hálistennek senki nem csinál fotót, így elfakulnak, és csak álmainkban zaklatnak még néhányszor.

Ezert olyan vagány álomvilágban élni, elképzelni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ahogy többet olvasok, (a Titok már köztudott), rájövök hogy ez mennyire fontos nekünk, hiszen ezzel teremtünk. Vagy nevezzem Varázslatnak? Igen, varázsolunk! Jót, vagy rosszat, mindegy. A lényeg, hogy azt is megtermtem amitől félek, de azt is amit igazán szeretnék.

Úgy veszed észre a nagyon nagy varázslót (magas energiaszintel rendelkező embert), hogy a vágyai, kivánságai rövid időn belül valósággá válnak. Ilyen lehetsz te is, ha tudod irányítani a gondolataid, vágyaid, félelmeid.

Tehát legyen az flashback a múltból, vagy álmodozás a jövőről, az agyunk nem képes különbséget tenni, valakinek mégis írányítás alatt kell tartania, ne futkározzon szanaszét minden gondolat, és vele együtt a teremtésünk.

Még élek!

2010-08-07T12:31:00.000-07:00

Ha volna valaki, aki nagyon hiányolná a gondolataimat, verseimet, hát örömmel kell közölnöm igyekszem behozni a lemaradást.

Elég sokminden történt velem az utóbbi időben, amelyek új gondolatokat, és egy néhány verset szültek.

Az történt ugyanis, hogy olvastam egy pár versikét, egy pár gondolatot... és rájöttem, az én gondolataim, verseim elég gyengék. De mit csináljak.. ez vagyok én, ennyi! Nem vagyok zseni, nem vagyok jó költő sem, sőt designernek is csak pont jó. A többiről nem beszélek mert csak lefele megy a lista.

Aztán hosszas gondolkodás után, rájöttem, én nem Nektek írok erre a blogra... hanem saját magamnak. Egyfajta Napló. A gond csak akkor keletkezett amikor, kezdtem azon gondolkodni mit írhatok le és mit nem. Nos hát itt van, megírom magamnak, amit csak én tudok... egyelőre.

Ne csak hírdessem az őszinteséget, de gyakoroljam.

Ennyit az előtörténetről. (vagy háttérokokról)

Avatar az én szememmel

2010-05-16T05:57:00.000-07:00

Nos, aki látta az Avatar című filmet az érteni fogja miről beszélek, de aki nem annak sem lesz annyira ködös a dolog. Az Avatar film főszereplője, Jake egy deréktól lefele lebénult ex katona akinek egy Avatar-nak nevezett, eredetileg az ikertestvérének szánt testet kéne irányítania mentális kapcsolat segítségével. Magyarán, ideiglenesen átköltözik a tudatod egy másik testbe, ami csak te vagy, de 3 m magas, eszméletlenül erős csontozattal megáldott kék bőrű lény formájában. Nos, valószínű ezért szeretem annyira a science fiction filmeket, a lehetetlent váltják valóra, olyan vágyakat filmesítenek meg amelyek sokunkban szunnyad. A jó bennük az, hogy addig küzdenek a megvalósításért amíg el is érik a való világban is. A filmben Jake amikor először létesít kapcsolatot Avatarjaval, első reakciója, hogy egy óriásit szalad, mindegy merre, de ina szakadtából lohol, mert mindeddig fogva tartotta a tolókocsi, a teste, a lelke elszabadul, szárnyal. Kérdem én, ki ne állna át a másik oldalra, ha ilyen élményben lehet része? Vagy, melyik mozgássérült ember ne szeretne inkább egy gépre kötve egy álomvilágban élni, mint a matrixban? Jake akkor is átállt volna a másik oldalra, ha nem a nemesebb célért kellett volna küzdeni, vagy ha ne tűzdelték volna meg a szerelemmel is. Fölösleges volt... Persze a film így lett teljes, és az átlag ember számára érthető. De ha egy mozgássérült szemszögéből vizsgálódunk... hát már maga a mozgás lehetősége, a szaladás, a szárnyalás szabadság megérte volna a cserét.

Sokszor mondjuk, ááá én nem cserélnék senkivel... what? Most komolyan higgyem is el?

Jó, igaz, elégedett embernek vallom magam, nem akarom én senki eletet élni... de mégis, ha szó esik, kirándulásokról, szaladásról, táncról, hegymászásról, sízésről... és hadd ne soroljam, biza cserélnék egy kicsit valakivel. Bárkivel. Vagy ha arról van szó, amikor valaki azt gondolja, megért engem, ha azt gondolja tudja milyen az én bőrömben lenni.. odaadnám neki a testem... nem sokáig, csak egy napra.

Nem igaz hogy egyformák vagyunk, ahogyan Marx vallotta, vannak bástyák, futók, lovak, királyok királynők de parasztok is. Mindenkinek más ereje van... És valljuk be a királynő a legerősebb, de a királyt védi mindenki. Hmm, mit is jelenthet ez? Nem megyek bele. A lényeg, hogy mindenki másban jó, vagy éppen semmiben sem.

Olyan jó volt megtudni hogy Hawking-nak is izomsorvadasa van, mert ő egy példakép minden embernek. Elsősorban talán a beteg embereknek. De nem vagyunk mi királynők, mint ő, egyesek futok vagyunk, néhányan lovak, de akar parasztok is lehetünk... és ilyenkor, bizony szívesen befeküdnénk egy kapszulába, és engednénk szabadjára a szellemünket, bármi legyen az ára.

A szomorú az egészben, az amikor az emberek úgy feküsznek a kapszulába, hogy nem is tudjak hogy abban vannak. Pl tv nézéskor. Eszébe nem jut, hogy ő most egy jót szaladhatna, hegyet mászhatna, esetleg egészségesen táplálkozhatna, hogy megőrizze erőnlétet. Neeem... Gondolkodtam.. talán mindenkinek jó lenne, egy éves sérültségi tanfolyamot vennie. Egy hónapig ne tudjon járni, egy hónapig nem tudjon beszélni, egy hónapig ne lásson, egy hónapig ne halljon... és így tovább. Képzeld el milyen együttérző, tudatos emberek tömege élhetne itt ezen a bolygón...

Döbbenetes, hogy ahány könyv íródott, mind tanítani próbált valamit az embereknek, növekedni. De senki nem akar nőni, vagy olvasni. Manapság sokkal népszerűbb egy pornószínész, mint egy író. Az íróval veszekednek az okosok, hogy hát az talán még sincs jól leírva.. de a pornószínésszel, mit vitázzanak? Annak nem kell sokat csinálnia, odatartom, s lefilmeznek... Hányok már, az egész tévéműsortól. És mikor hallom hogy valaki ilyeneket néz... Én elég nyitott vagyok szexuálisan, de valljuk be, ott sem lehet a végtelenségig fejlődni, kitanulsz néhány bűvészmutatványt, aztán eljátszod vagy 100x s megunod. Hogy lehet ezért valakinek fizetést adni? Én nagyon sajnálom hogy toleráljak az ilyesmit. Nem kéne. Manapság, ha egy prostituálttal csinálnak műsort, szívesebben megnézik az emberek, mint egy vallásos emberrel. Ez mindent elmond az emberiségről..

De visszatérve az eredeti mondandómra, bármennyire tudatos ember vagyok, lehetek elégedett a élettel, attól még ha lehetőség lenne, bevállalnám a kapszulát és az Avatart. De még a Mátrixot is. De olyan lélekkel tenném mint, aki kijárta a sérültségi tanfolyamot legalább 15x. Ezért vagyok nyugodt, mert tudom átalakultam, más vagyok, mint ha soha nem lettem volna beteg.

Tudatos tudatalatti?

2010-04-30T04:27:00.000-07:00

Bizonyára még rengeteg olyan emberke van aki kielemzi mindazokat az érzéseket, gondolatokat amelyek az életét képezik. Úgy gondolom, ha valaki igazán őszinte akar lenni magához, akkor bevállalja a kis ördögi gondolatait, érzelmeit is nem csak a „szépeket és jókat”

Ezek a kis démoni érzelmek- gondolatok azok amelyek miatt az emberek inkább nem néznek magukba és hiszik szívesebben önmagukról hogy „jó emberek”. Azért jó egy ember mert jó dolgokat cselekszik, amit mások orrába dörgölhet és mell veregetve vonulhat az utcán, mert Ő nem ártott senkinek.

Miért is taglalnám a jót vagy a rosszat?

Kit érdekel?

Állandóan változnak a „jó” illetve „rossz” -nak minősített dolgok.

Ma már elfogadott dolog a válás, cserbenhagyás. Minden teljesen elfogadottan az önérdekekről szól. Hol van már a lovagias becsület, vagy a hazájáért, családjáért életét adó férfi? S ha már férfit említettem... hol van az a nő aki hajlandó feláldozni magát a gyerekeiért, aki a férjét tisztelni tudja.

Nem fontos! Nem az a lényeges hogy jót vagy rosszat cselekszünk, hanem az hogy ki cselekszik bennünk, mi az inditatásunk. Mindegy mi a neve... becsvágy, szánalom, kötelesség, ha nem szeretetből cselekszünk bizony semmit sem ér. Nem nekem! És nem is az Istennek nevezett büntető bírónak. Hanem magadnak!

És hogy jön ide a tudatos tudatalatti?

Nos úgy, hogy gyötört a gondolat miszerint én félek szeretni. És inkább megfutamodok, mintsem újabb csalódás legyen belőle. Elfogadtam egy darabig, de aztán ilyet mégsem dédelgethetek magamban, gyáva azért nem vagyok! Különben sincs más amire jobban vágynék... mint szeretni és szeretve lenni.

Ezt fontolgatva, rájöttem hogy a félelem és a bizonytalanság nem teljesen az enyém. Másé is volt, de valamilyen titkos csatornán átjött hozzám annak ellenére hogy bennem az ellenkezőjére van késztetés. Tudatos készülés. Tudom tudatosan érzékelni az emberek lelki állapotát úgy ahogy egyébként mindenki tudja, ha egy kicsikét figyel másokra. Azonban elkerülte a figyelmem hogy a tudatalattim sokkal több mindent érzékel, és sokkal hitelesebben mint a saját megfigyeléseim.

A félelem az egyetlen ami elgyengíthet, és megronthatja az életünket, mégis mindentől és mindenkitől félünk. Magamat vizsgálgatva tudom hogy én is sokszor félek, de mindig tudom hogy mitől, és azt is hogy hülyeség ezért aztán mindig kell irtsam magamban. Viszont ezzel nem számoltam hogy másokkal való kapcsolatom révén magamba szívhatok lelkiállapototokat. És ez nem elrugaszkodott gondolat, gondolj csak bele, mikor a legjobb barátod stresszes, vagy boldog, önkéntelenül is átérzed az örömét, szomorúságát. Tehát miért ne félhetnél másokkal, még akkor is ha te már tudod hogy hülyeség félni?

Ha bátorságot lehetne osztogatni, bizony könnyebb lenne a barátaimon segítenem. De nem lehet! Ahogy Yoda mester is mondja: Az erő benned van! És örülj ennek. Nem tehetek érted semmit, de tudd hogy együtt vagyunk a „szarban” én is itt vagyok Veled. Érzem hogy félsz, azt is ha merész vagy. Itt vagyok. Foghatom a kezed, mikor elakadsz az utadon, sírhatok veled, ha nagy a bánatod.

Ez minden amit tehetek érted, és ez minden amit te is tehetsz értem.

Vállalod?

Az árulásról

2010-04-05T05:46:00.000-07:00

Először is egy sokkal kézzel foghatóbb, fizikai, testi árulást szeretnék megemlíteni.

Nos amikor még minden jól működik, a bal lábunk pont oda kerül ahova kívánjuk tenni, addig nincs is baj. Az árulás csak akkor kezdődik amikor, az agyad mondja hogy rakjad már, de valahogy mégis helyben marad minden. Körül nézel és csodálkozol, miért pont én? A tested cserben hagyott, elárult, és neked mégis tovább kell élned, így, ebben a formában. Hát elfogadod, és hiszel abban hogy van valami magasztos értelme az egésznek. Ez mondjuk szerintem azoknál történik meg akiket fiatalon éri illyes fajta árulás, mint pl. engem. Amikor az ember öregszik, valahogy elfogadott hogy a teste cserben fogja hagyni, hiszen valamitől meg kell halni nem igaz ?

A test árulására azonban nagyon gyakran van valami gyógyszer, amit bevehetünk és elmúlik, vagy kevésbé fáj... Azt is meg kell említenem hogy a test esetében mi magunk is követünk el árulást, amikor olyat öntünk magunkba amivel csak ártunk, rombolunk. Ez fiatalon még nem érződik, de az idő ezt is megmutatja. A testünk ellen elkövetett árulást helyre hozzhatjuk, ha többet mozgunk, helyesen táplálkozunk, keveset idegeskedünk.

Aztán van olyan hogy az érzelmeink hagynak cserben. Elhatározod hogy te márpedig nem leszel szerelmes/ féltékeny/ gyáva/ lusta stb. És egyszer csak azon kapod magad hogy már megint a rossz emberbe szerettél bele, féltékeny vagy pedig nincs okod rá, gyáva vagy mikor mindenki kéri hogy tegyél már valamit, de legtöbbször lusta mert a kényelem nagyon nagy úr. Ebben az esetben köztudott hogy nem maradnak meg az állapotok, a szerelmes kiszeret, a féltékeny közömbössé válik, a gyáva vakmerő lesz, és a lusta is serénykedni kezd. Mindehhez nem kell egyéb csak akarat.

A következő fokozat amikor az általunk kiválasztott ember(ek) árulnak el. Mikor egymást áruljuk el, a gyógyulás kevésbe egyértelmű. Megteszünk mindent, amit tudunk, hogy újra építsük a megrongálódott bizalmat, de vannak olyan sebek, olyan árulások, amelyek olyan mélyek, olyan nagyok, hogy nincs mód javításra. Amikor ez megtörténik, nincs más hátra... vársz.

A lényeg az árulással, hogy nem úszod meg! Téged is elárulnak majd, de óhatatlanul te is áruló leszel.

Elkerülni nem tudod, mert emberek között élsz, de megpróbálhatod enyhíteni az okozott fájdalmat. Megpróbálhatod áttekinteni az árulást amit ellened követtek el, tényleg olyan megbocsájthatatlan? Az enyhítő körülményt a szándék hozhatja meg, ha ártani akartak vele, vagy ellenkezőleg, segíteni.

A nap végén, amit igazán akarunk az az, hogy közel legyünk valakihez. Tehát ez a mindennapos távolságtartósdi/ nem érdekelsz játék egy nagy hülyeség. Kiválasztunk néhány embert akiket közelünkben akarunk tudni, és csak úgy kérdés nélkül kitartunk mellettük, barmi történjek is. Nem számít mennyire bántottuk meg őket, vagy ők minket. Azok az emberek akik ott vannak a nap végén, azok azok akiket érdemes megtartani.

Persze a közel is lehet túl közel, de néha ez a személyes szféra áthágása, pont az, amire éppen szükségünk van.

Az élet értékéről

2010-03-30T04:49:00.000-07:00

Máraié a gondolat, Ő azt mondja: „AZ ÉLETNEK ÉRTÉKET CSAK A SZOLGÁLAT ADHAT, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. … Ember vagy tehát ember módra és az emberek között kell élned. Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: NEM ÁRTANI AZ EMBEREKNEK.”

A napokban sokat keresgéltem, hogy mégis mi lehet az élet értéke és ez a gondolat ragadt meg bennem a leginkább. Azért mert, számtalan ember szájából hallottam már, hogy élj a mának, tégy meg mindent hogy boldog lehess. S mégis, nekem ez túl önzőnek tűnik. Én sokkal inkább tudok hinni abban, hogy egymásért vagyunk, nem pedig saját magunkért. Ha igazságosak akarunk lenni, talán nem vagyunk oly elnézőek magunkkal szemeben, talán nem bántunk körbe embereket a saját boldogságunk érdekében.

Sok nehéz életút van, az enyém is az, de minden életnek van értelme, értéke. Főként ha az úton haladva megvan ez az érzése: „nekem ez a feladatom”, s még ha oly nehéz is, végig csinálja. De sokszor olyat is tehetünk, hogy letérünk az útról, másfelé keresgélünk, érezzük hogy nem oké, de csak csináljuk, mert a régi útra nem vezet vissza más ösvény. A legtöbben ezt csinálják... mennek az úton, lassan értelmetlennek tűnik minden, de nem fordulnak vissza...

(Ma, egy egyszerű mosolyt kaptam egy szomszéd nénitől, nem volt benne semmi különös, de számomra oly őszinte volt. Megkérdezte: Hogy vagy, Editke? És én őszintén mondhattam, ez után a kedves mosoly után, hogy: Jól! Olyan kevésbe kerül, az a kis mosoly, az az őszinte kérdés... ne érts félre, mindenki megkérdezi, amikor találkozunk, de nem minden esetben kíséri mosoly, sokkal inkább összeráncolt homlok, nehogy azt mondja neki valaki, hogy nincs jól, mert elég neki a saját baja... érezted ezt?

Én valahogy így tudnám megfogalmazni az odafigyelést. Azt amikor egy ember adakozik magából egy őszinte kis mosollyal. Nem teszünk úgy mintha nem vennénk észre, hogy bajban vannak. Én gyakran nem tudok sokat segíteni tényleges problémáikban, igaz, nem is várja azt senki, DE, ha látom hogy valakinek nyomja valami a szívét, én ott vagyok... nekem kiöntheti.) Ez egy kis kitérő volt ugyan, de nem törlöm ki :)

Ha az élet értéke a szolgálat, és gondolom hogy őszinte szolgálatról van szó, akkor elengedhetetlen hogy ismerd magad. Nem mindegy, hogy azért segítesz-e valakin, mert megsajnáltad azt a valakit, és így gondolkodsz: „Remélem Isten most látta milyen jó fiú voltam, és akkor elkerülhetem az ilyen szerencsétlenségeket”, ne csodálkozz a szavaimon, sokan ezért teszik a jót. Úgy hogy közben fogalmuk sincs mit is jelent jót tenni.

Sajnos én elég gyanakvó lettem az emberek szándékaival szemben. És előítéleteim is vannak, ezért olyan jó néha kellemesen csalódni. A minap nagyon kellemesen csalódtam... megismertem egy számomra új, csodálatos lelket. Képzeld, én milyen szerencsés vagyok... csodálatos lelkekkel vettem körül magam.. csak úgy vonzom a jó embereket, a tiszta lelkeket, az igaz barátokat. Gyakran azt hiszem, csak ilyen csodás lelkekkel van tele a világ... és lehet nem tévedek...

Ezért megköszönöm, hogy néha szolgálhatlak benneteket, néha mosolyt adhatok, a tőlem telhető legőszintébbet. És természetesen megköszönöm a ti őszinte mosolyaitokat, a ti őszinte érdeklődéseteket. És a zéró alakoskodásotokat! Mert hát, tudjátok... átmentetek már néhány teszten nálam.

Na remélem nem kerülök le a Baráti képről emiatt :D

Selejt?

2010-03-21T15:44:00.000-07:00

Lassan kezdek hozzászokni, hogy igazából nincs egy olyan férfi sem, akinek ne lenne gond a betegségem. Persze hogy az... !

Mindig azt reméltem, hogy ez a betegség csak segíteni fog nekem, és valóban a legjobb párt sikerül majd kifognom. Mert hát aki így is velem akar lenni, az engem lát, engem szeret. Azonban ez nem így történt... lehetek én jó fej, legjobb barát, lélektárs, úgyis a szemétbe kerülök. Amikor már meghallom, a “nem akarlak megbántani” mondatot, tudom, mi következik...

Kérdem én, mégis mi a teendő? Mit tegyek, ha pont úgy van szívem, és vágyam mint nektek? Ha én is törékeny vagyok, te mégis leejtesz?

Tudod mennyi agymosásba kerül amíg újra meg újra elmondom magamnak... “Isten nem teremt selejtet!”? Hogy én is vagyok olyan értékes, mint bárki más? És ki tudja, a végen elhiszem-e, ha újra meg újra ismétlődik az elutasítás. Fene tudja milyen világ ez, ahol ennyi kegyetlen, önző ember van. S mégis itt kell boldogulnom nekem is, akárcsak neked.

A minap olvastam Máraitól, hogy az a legjobb ha egyedül maradsz, mert minden kapcsolat önzésbe, megaláztatásba süllyed. Megnyugodtam, hogy ilyen egyszerű a fajdalom kiszürése, aztán nem tudtam a reményem elfojtani, s íme újra itt vagyok.

Nem állítom, hogy nem vagyok megedzve, hogy nem birok ki meg sok ilyet akar, de tudod, minden egyes esettel kicsit sötétebben látom az embereket.

Azt hiszem sosem fogom elfeledni (és ha feledni nem tudom...), ahogyan a “legjobb barátom” a “párom” nyilatkozott erről: “vállalom az élet nehézségeit amit egy ilyen beteg gondozása jelent és úgy érzem magam mint egy marha amelyik önként megy a vágóhídra.”

Nem, nem könnyű ezeket tudni. Nem könnyű ezekkel együtt élni. És nem könnyű remélni, felállni.

Kegyetlen emberek vagytok ti „tökéletesek”, de remélem, ha oda jutsz valaha, hogy megtudod milyen most nekem, ott lehetek melletted és azt mondhatom: “Isten nem teremt selejtet!”

Még egy ideges bejegyzés

2010-03-18T14:37:00.000-07:00

Hát, most komolyan felment a pumpám....

Mi ez a “legyünk barátok” magatartás???

WTF?

“Valakit” jobban érdekel a vita ami ezen a blogon folyik, mint az hogy normálisan lezárja, amit elkezdett. Mindig is elakartam mondani, hogy mennyire “felnőttes” dolog az ha Valaki, kirohan a szobából egy vita közepén, vagy éppen úgy kezel egy konfliktust, hogy hallgat. Én simán “durrogás”-nak nevezem ezt. Megszoktam, ismerem ezt a jelenséget, a közvetlen közelemben gyakran használják.

No de képzeld... ezek a durrogós, nem “beszelek veled”, nem “eszek a főztödből” emberek, egyszer csak, egy napon, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, MÉGIS elkezdenek beszelni. Fogalmad sincs, hogy mit tettel most olyan jól, hogy végre kapcsolat van köztetek, hiszen amikor először éreztette veled, hogy valami rosszat tettel (hallgatással), mindent elkövettél hogy szóra bírd, bocsánatot kértél, mindent odaígértél, és még komolyan is gondoltad. Mégis mit tegyél ha egy ilyen emberrel ébredsz egy ágyban? Nem tudod, hogy mikor robban a bomba. Óvatosan járkálsz mintha egy aknamezőre tévedtél volna, mert reméled kikerülsz belőle, latod már a rozsaszin felhős tisztást a távolban... amit sosem érsz el, mert a képedbe robban egy alattomos bomba.

Ne álltasd magad, nem vergődhetsz zöld ágra egy ilyen emberrel, csak es kizárólag veszíthetsz, mert Ő már mestere a lelki zsarolásnak. Ő az aki egész életében használta ezt a módszert, és NEM, te nem tudod jobban csinálni nála.

Tanács... (én amúgy nem vagyok erre jogosult) ha valakiből úgy kell kipréseld a szót, amikor konfliktus van... és ott állsz egyedül beszelve magaddal, tudd, hogy semmilyen problémát nem tudsz majd megoldani vele, jobb ha az első megérzésedre hallgatsz (tudod) és nem húzod az időt, remélve, hogy ez másként lesz... MERT aztán, úgy megzsarolják a lelked, hogy jó ha marad rajtad még valami méltóság.

Jó játszást!

http://www.youtube.com/watch?v=jl2XEDH5UT4

Éva válasza Névtelennek

2010-03-18T12:03:00.000-07:00

Kedves „névtelen” ismerős...

Elsősorban nem engem bántassz azzal amiket írkálsz (őszintén szólva hidegen hagy) hanem... de hisz te is jól tudod... :) Engedd meg hogy reagáljak fűszeres, provokatív kijelentéseidre, hisz amúgy is erre vártál.

Nem eggyoldalúan írsz, hanem kivülállóként, pártatlanként és ezért maradsz névtelen... - legyünk komolyak :))

Ha meg nem tudod miről van szó, akkor az azért van, mert nem vagy képes felvállani önmagadat, talán ennyire visszataszít?! Jelen pillanatban nem is csodálnám.

"De a leírtak alapján nem tévedek. Könnyű mindent ismerve letorkolni azt aki nem tud mindent, de véleményt mer nyilvánítani. Ha ez tilos, akkor le kell tiltani a kommentelést a blogon és meg is van oldva a cenzúra :)" - látom komolyan bele akartál bújni névetelenbe, nem kellett volan ennyire komolyan venni nem létező szereped... de értékelendő ;)

Továbbá... A tévutakról nem sok fogalmad lehet hisz jól elindultál egyiken...

"Ha Edit elmarja az összes barátját aki nem hajlandó megvetni azt aki őt megbántotta, az egy hiba."

Nyilván hiba lenne, senki nem várja el hogy megvessenek téged, ez csak akkor történik meg ha okot adsz rá!!!

“Te aki őt támogatod ebben szintúgy hibázol. Bár te így látszólag nyersz vele, hiszen Edit csak a te barátod marad. (A kis önző Évike ... mond csak Éva, van sok barátod? vagy inkább magányosnak mondanád magad? Ugye nem Edit az eggyetlen barátod!) A barát együttérezhet, de inkább segítsen!”

Ami pedig engem illet, ez nem valami gyerekes versengésről szól ahogyan te beállítod, barátok sokaságáról, sorszámokról, de te ezt sosem értheted meg, főleg nem ilyen hozzáálással. Egy biztos nekem igaz barátaim vannak. Te el tudod ezt mondani??! Te csak azért tartod a "barátaidat" hogy kihasználhasd őket, mikor neked valamire szükséged van? Ennyi dűh, lekicsinylés egy névtelentől... Azt hiszem szükséged lenne egy jobbfajta tükörre!

"Edit sajnos nem veszi észre, hogy a magányba vonul, te meg őt ebben kiséred." - ennél messzeb már nem rugaszkodhattál volna a valóságtól :)

"Másik érdekes kérdés, te (Éva) miért veted meg az exet (Edit exét)? Tett ellened valamit? Bántott téged? Talán igen és amit szolidaritásnak nevezel tulajdonképpen csak a saját megvetésed Edit általi megerősítése? Azért kérdem mert nem látom a rációt abban, hogy te csak úgy szolidaritásból megvetősdit játszol. A szakításuk előtt milyen volt a kapcsolatod vele? utáltad vagy komáltad? Csalódtál benne? Egyszer tisztázd le magadban ezeket az érzéseket és ne vakon menetelj."

Sokat fáradhattál míg kihoztál egy ilyen nyakatekert torzítást...

Nem, nem tett ellenem semmit.. és én sem vetem meg az EXET ahogy állítod :) hogy elítéleme sorozatos hátbaszúrásait, az utakat amiket választott.. az már máshová tartozik, de mivel sosem volt kiváncsi rá, nincs is miért felvázoljam.

Rációval, praktikus érdekekkel próbálsz olyan dolgokat megközelítni, melyekhez emberség kell, semmi más... a te rációdnak valami teljesen más definicíója van, mint gondolnád!

Saját megvetésem Edit általi... what the f...???:))) szép az élet hallode... kár ilyesmire pazarolni!

Másrészt meg nem látom, hogy mi közöd neked milyen volt a kapcsolatom vele, ha már nevtelenbe merültél...

Edit EXÉT tiszteltem és felnéztem rá bizonyos szempontból, és talán még mindig így lenne, ha másként járta volna meg azt az utat, amit úgy érzett, hogy meg kell tennie...

Én tudom, hogy mi zajlik bennem, mik az elveim, mi hajt stb. te tudod vagy kezded elveszíteni a fonalat?!

"Ha nem a ráció vezényel Éva, akkor nyilvánvalóan fanatikus vagy." - ez egy érdekes kijelentés... kivácsi vagyok más is egyet értene-e veled ezzel...

Ha meg már amúgy is annyira tudod, hogy mi a valóség... nem értem mi ez az egész?!

„Neked nem számít mi a valóság, egyszerűen csak állni akarsz valahol és ezért csak egy oldalról (nyilvánvaló, hogy melyikről) szemléled a dolgokat. Meg vagy gyöződve az igazadról, bár nem kérdőjelezed meg önmagadban annak valóságosságát.”

Nyilván nem látok bele mindenbe, nem is szeretnék, még csak az hiányozna... neked sem kellene azt hinned, hogy jó emberismerő vagy. Amit viszont látok és érzékelek hidd el annak nagyobb a valóságossága, mint a te cselekedeteid rációjának.

„Bármelyik is legyen, rossz úton jársz.” - A helyedben nem osztogatnék tanácsokat a helyes útakról.

”Editnek az lenne a jó, ha elfogadná a tényeket, nem vetné meg az embereket.” – Igen ezt már sokszor kifejtetted neki is, és újra ez a megvetés, nagyon belekapaszkodtál, tán csak nem érzed magad megvetésre méltónak?!

„A barátokat nem szabad elitélni, hiszen barátság egyik legfontosabb kitéte, hogy nincsen elvárásunk a másikkal szemben! Ha jól értem Edit most dühös. Minél több barátra (Éva, te ezzel nem veszítesz semmit!), minél több támogatásra van szüksége.! Ha jó barátja vagy, akkor inkább ebben segíts neki. A pozitívumokat erősítsd az életében és ne a negatívumokat.”

Ha nem lenne elvárásunk a másikkal szemben nem barátkoznánk emberekkel. Amint létre jön egy bizonyos fajta kapcsolat emberek között azonnal ott lebeg többfajta elvárás, például elvárom, hogy a jó barátom ne szúrjon hátba és főleg ne forgassa meg a kést bennem ha már amúgy is megtette...

Hogy Edit dühöse azt nagyon nem tudhatod, hogy mit érez, azt csak ő tudhatja, neked meg – akit eddig nem érdekelt és csak mert az egódohoz mert érni a mondandóm – semmi közöd már... Negatívumokat hidd el sosem táplálnék belé senki iránt, ilyesmire az ember magától is képes.

”Edit, vannak barátaid (hiszen magad írtad egy kicsitt feljebb) és engedd őket megmaradni a barátaidnak. Ne állítsd őket válaszút elé. Ilyen hozzáállással előbb-utóbb teljesen egyedül maradsz. (Évát majd milyen válaszút elé fogod állítani? Gyülölje a saját anyját mert az nem kinált meg téged süteménnyel?)”

Ennél átlátszóbb már is nem lehetnél... remélem mindig ilyen elégedett leszel magaddal.

Ennél azért többet vártam tőled!!! Retorika ide vagy oda... nem győztél meg...

A válaszom "Névtelennek"

2010-03-16T05:26:00.000-07:00

A szolidaritás című bejegyzésemhez érkeztek vélemények, Névtelen levelére régóta készülök válaszolni. Gondolatban megtettem néhányszor, de úgy éreztem nem érdemel annyi energiát az egész hogy leírjam. Ma, mikor az egész élet egy kegyetlen viccnek tűnik, válaszolok....

A szolidaritásról szóló bejegyzésem elejétől, a végéig érvényes, és nem egy-egy részlet kiragadva belőle.

A lényeg, amit szerintem nem tetszettél megérteni (mert az asztal túlsó oldalán ülsz), az, hogy tisztában vagyok a gondolat önzőségével. S mégis, az a meglátásom hogy akik a 'barátaim', azoknak nem mindegy, hogy ki bántott engem, ezért a történtek után, úgy viszonyulnak az illetőhöz ahogyan a morális késztetésük kívánja.

Na most az köztudott, hogy mindenkinek más és más a morális mércéje. Ezért nekem azok lesznek a barátaim, akik hasonló mércével rendelkeznek mint én.

Természetesen teljesen más a felállás ha haverokról beszélünk, és innenstől teljesen egyet fogok érteni veled. Akikkel azért vagyok, mert teljesen jó velük egyet borozni/játszani, esetleg kapóra jöhet egy probléma megoldásakor, az más. Ilyen érdek kapcsolatok mindig is voltak, és lesznek.

Ami pedig téged illet, kedves ismerős ismeretlen, íme egy vallomásod arról, hogy Te hogyan bánsz a “legjobb barátoddal” :

"Egy hónapja, amikor összeismerkedtem a másodikkal, az elsőt hazavittem. Most neki nagyon nehéz, szó szerint szenved. És nekem is hiányzik, a legjobb barátom, a lélektársam. Most igazából egyikkel sem vagyok. Viszont számomra az teljesen világos, hogy a Második nélkül sosem hagynám el az Elsőt. Vagyis a Másodikat kihasználom, ami szintúgy nem egy etikus dolog. Viszont az elsőt is kihasználom, hogy önfelálldozasommal az áldozat szerepében tetszelegjek és elnyerjem az emberek elismerését.

Melyik hibát fogom tudni magamnak könnyebben megbocsájtani?

Ha egyedül hagyom a legjobb barátomat betegen aki tíz évig hűségesen kitartott mellettem és most esetlen? Válasszam a másodikat aki most mindent igér de kitudja mi lessz belőle? Nem érzem magam egy ilyen lelketlen alaknak aki csak úgy képes otthagyni a segitségre szorulót. Válasszam a pénzt a szeretet helyett? Vajon milyen lessz az a család amit ilyen körülmények között alapítok?"

Ezen okból kifolyólag, engedd meg nekem hogy ne TŐLED vegyek leckéket a barátságról.

Megbocsájtás (avagy hogyan jussunk el ide)

2010-03-05T09:23:00.000-08:00

Köztudott, hogy megbocsájtás nélkül a régi sérelmek sosem gyógyulnak be, minden nap teherként cipeljük magunkkal, még akkor is ha egy időre sikerül elfejteni őket.

Az igazi megbocsájtás az, mikor úgy nézel a bántó emberre, mintha meg sem történt volna a sérelem. Ez gyakran sikerül is, ha mondjuk egy apróságról van szó. De ha nagy dologról van szó, ami egy embert elkeseredésbe, szorongásba illetve tehetetlenségbe taszít, már nem olyan könnyű a megbocsájtás. Ha ilyen érzéseink vannak, gyakran legyőzöttként, elfogadjuk a sérelmeket, tehetetlenek vagyunk velük szemben. Ha valaki folyamatosan bánt, megaláz, mi meg csak nyelünk, nem várhatjuk a jobbulást, mert megbocsájtani nem tudunk.

És itt jön a lényeg. A megbocsájtás [= meg sem történt (feledés )] előtt, van egy sor érzelmi állapot amibe el kell jutni. Ami lassan felemel. Erről szeretnék röviden szót ejteni.

Az első és legfontosabb lépés, a düh. A düh érzése megszabadít az elkeseredettségtől, a fájdalomtól, a kétségbeeséstől, a szorongástól, a bűntudattól vagy a tehetetlenségtől. Ha egy súlyos depresszióban szenvedő ember tudatára ébred annak, mekkora enyhülést hozhatnak a dühös gondolatok, és ami a legfontosabb ezáltal megérezhet valamennyit saját erejéből, levertsége megszűnik. Persze fontos hogy nem szabad ebben az állapotban maradni, de visszatérni sem az előzőbe.

Tehát erőt merítve a haragból, aminek átadtad magad a következő lépés a bosszúvágy. A bosszúvágy enyhíti a haragot. Kiforralsz minden féle tervet, amivel megbosszulhatod a sérelmed, ezáltal érzed erőd növekedését. (Fontos hogy a tervek megvalósításának élakadásakor ne zuhanjunk vissza, folytassuk, merítsünk erőt újra a haragból)

A következő lépés a mások hibáztatása. Sosem jutsz el a következő szintre, ha meg vagy győződve te vagy az oka mindennek, vagy hagyod magad meggyőzni. A legyőzöttség érzése enyhíti a mások hibáztatásából fakadó érzéseket. És ekkor lehetsz bosszús az elvesztett csata miatt.

A bosszúságot automatikusan követi a borúlátás, igen ezt a csatát elvesztettük, biztos a következőt is el fogjuk veszíteni... mondjuk.

De itt mar belopózik a Remény a szívünkbe, és azt gondoljuk a csatát elvesztettük, de a háborút még megnyerhetjuk. A reménykedés enyhíti a borúlátást.

A derűlátó érzések megkönnyebbülést hoznak a reménykedéshez kepést. És ha már eljutottunk a megkönnyebbüléshez, ha igazan ott vagyunk... valahol az úton el is feledtünk a sérelmekből egy adagot. Ha fenn tartjuk ezt a megkonnyebultség érzést, ha nem térünk vissza a tehetetlenségbe, egyre többet tudunk feledni. Mígnem remélhetőleg leszünk olyan szerencsések hogy elFELEDÜNK mindent.

Feledésből következik a megbocsájtás.

Azért mondják gyakran, az idő minden sebet begyógyít, mert lassan elfeledünk dolgokat. De fontos hogy ne a rossz dolgokat felejtsük el, amitől az illető adott esetben csak szebbe, ártatlanabbá, áldozattá váljon a szemünkben.

Meg kell élni ezeket az emberi érzéseket, ne fojtsuk el őket. Jönnek maguktól, de gyakran emberfelettiek akarunk lenni, és azt mondjuk mi meg tudunk bocsájtani, elfeledtem mindent. Talán Jézusnak sikerült ilyen? Én nem így emlékszem, Ő is volt dühös, haragos jogosan.

Fontos hogy az érzelmi létra fokairól ha le is esel egyet, ne dobd magad a vissza mélybe. Lépj a következő szintre.

A séta

2010-02-28T10:45:00.000-08:00

Kijártam sétálni egyet. Nekem ez nagy dolog, és tele vagyok örömmel. Igaz a cipőm olyan sáros volt, hogy meg kellett mossam, de az hogy egyedül mentem a napra, mindent kárpótolt.

Az úgy volt, hogy eldöntöttem kimegyek egy kicsit, szóltam is anyumnak, de ő már bekeverte a hajfestéket magának, így választhattam, várok amíg meglesz vele, vagy kimegyek egyedül. Régen voltam kint egyedül, de az ilyen gondolatok mindig hirtelen jönnek, úgy gondoltam jobb ha kihasználom amíg egyetlen agysejtem sem kezd el rettegni, félni és aztán úgy dönteni, nincs is kedve kimenni. Így aztán gyorsan felöltöztem és anyum aggódó pillantásai ellenére kiléptem a levegőre. Nem jutott eszembe hogy féljek, ma valahogy nem félek! Őszintén szólva ritkán van így, de ma olyan jó volt érezni hogy senki nem retteg itt bent, mert beleesik a sárba és nem lesz aki kihúzza.

És minden rendben ment, örömmel közlöm veletek, akik olvastok, hogy újra itt vagyok a szobám biztonságában, hajam szála csak akkor görbült amikor fújta a szél, de hát tudjatok milyen kanyargós az én hajam :))

Ezt a képet készítettem miközben élvezkedtem a napon, szimpla egyszerű öröme az életnek... hát nem csodálatos?

Boldog születésnapot Évának

2010-02-25T09:28:00.000-08:00

"Azt kérded ki az igazi, ki a valódi barát?

Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.

Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját,

kit csendesen megvigasztalsz ha könny borítja arcát,

ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát.

Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.

Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod,

s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod.

Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti,

kivel jó a csend szavát hallgatni s együtt merengeni.

Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát,

kivel ha beszélhetsz könyebbé válik ez a nehéz világ.

Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,

s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.

Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér,

a világ összes, minden kincsénél.

Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod,

kinek barátságát minden körülmény közt vállalod."

Ezt a dalt én is úgy kaptam valakitől születésnapomra, de úgy gondolom nem haragszik meg, ha én ezen különleges alkalomból, megosztom veled az ajándékot.

Nagyon köszönlek a szüleidnek és a Jóistennek! Nagyon sok boldog születésnapot kívánok.

Szeretlek.

http://www.youtube.com/watch?v=cKgBuADVj4o&NR=1

Az öngyilkosságról

2010-02-21T14:07:00.000-08:00

Soha nem gondoltam, hogy erről is fogok írni, de rájöttem, hogy ez elég fontos, nem lepheti csönd a gondolatokat. Főleg nem az öngyilkos gondolatokat.

Mindig is voltak olyan emberek, akik sokat gondoltak rá, és az agyukban le is játszották már többször, hogy hogyan végeznének magukkal, de aztán elmondják valakinek, hogy mi jár a fejükben, és mivel az emberek nem teljesen szívtelenek, odafigyelnek rájuk. De mi van azzal aki nem szól egy szót sem, sőt mikor szó esik róla, hevesen elítéli az ilyen cselekedeteket. Ez az ember, ha olyan helyzetbe kerül, gyakrabban végez magával mint aki kimondja, felvállalja a gondolatait.

Kérdés csak az, hogy miért van ez így?

A kommunikáció minden lehetetlen helyzeten segíthet. Arra az emberre, jobban kell figyelni aki azt álltja, soha nem volt hasonló gondolat a fejében. Aztán, itt van az a helyzet amikor ezeknek az embereknek szükségük lenne egy kis odafigyelésre, kérik is de nem kapják meg, sem a barátaiktól sem a családjuktól. Ezek a biztos befutók.

Én hálás vagyok az angyaloknak akik az utam segítik, mert amikor a világ teljesen összeomlott, rengeteg barát, sőt pap is mellém állt, vigyáztak rám, elmondták nekem hogy van még amiért élnem, és hogy szeretnek engem. Nagyon fontos volt !!!! Még most is fontos, de hála nekik erősebb vagyok, így már olykor elengedhetnek, mert megállok a magam lábán.

Mégis mit várunk attól az embertől, aki egyedül van a problémáival? Ne várjuk el tőle, hogy erősebb legyen, nem lehet! Isten azért rendelt egymás mellé hogy törődjünk egymással. Hát akkor miért ignoráljuk a mások fájdalmát? Talán olyan nehéz meghallgatni egy szomorú szív bánatát? Odanyújtani a kezünk, mikor igazán szükség van rá?

S a család... hol a család aki szeret anélkül hogy bizonyítanunk kellene. Hát kérem, ha ez mind nincs meg... ne csodálkozzunk az ilyen elkeseredett tetteken.

A gondolat fő mondanivalója, kérem aki olvassa ezt a bejegyzést, ne csak magára figyeljen ezentúl, hanem ha vannak fontos emberek az életében akiket nem szeretne elveszíteni, hát ölelje át és mondja meg! Ha a család néha idegesítő is, az egyetlen pont ami biztonságot nyújthat, akár érzelmi, akár anyagi gondokról van szó. Úgyhogy ne mondja nekem, egyetlen családtag sem, hogy nem szól bele az életembe, ha szeret akkor szóljon bele, akkor fenyítsen meg, ha rosszat teszek, harcoljon mint katona a harctéren, azokkal szemben akik bántanak.

Az ignorancia, a támaszra szoruló szív gyilkosa!

Szolidaritás

2010-02-16T15:29:00.000-08:00

– a legfőbb összetartó erő -

Elvárhatom a barátaimtól, hogy legyenek szolidárisak, ha engem valaki kitaszított, esetleg csúnyán megbántott? Lehet olyan barátság, amely veled is barát tud lenni, de vele is barát? Ez olyan, mint mikor egy kapcsolatban az egyik fél bántót mond a másikról, miközben ő is hallja. Meglátszik, hogy nincs összetartás.

A családtól még csak el sem kell várni, ők anélkül is szolidárisak. Talán, mert ők vannak velünk nonstop. De ott vannak az általunk választott egyének, akiket nem az ég adott, mi választottuk... hát nem lenne természetes, hogy tőlük is szolidaritást reméljünk? Kérdem én...

Csak mert nekem ugye, önző disznónak, az esne jól, ha a barátaim nem barátkoznak, azzal az emberrel aki a mai napig bánt. Például azért sem, mert az ő vállukon sírtam ki magam, és úgy érzem ilyenkor elárulnak engem. Akármennyire próbálok nyíltszívű lenni, és szeretni, azért ami sok az sok. Mondjuk ha az exem végighurcolja az aktuális asszonyát az összes közös baráthoz bemutatásra, teázgatásra... ilyenkor mit tegyen az, akit egy élet barátsága fűz hozzám? Nem tudom, de én valahogy megoldanám, hogy a barátom ne érezze úgy, hogy elárultam. Az a minimum, hogy beszelek vele erről. Szerintem, nemcsak a párkapcsolatokat öli meg a “hűtlenkedés”, hanem a barátságokat is. Ezert fontos elgondolkodni azon, hogy kit szeretnénk az életünkben továbbra is mellettünk tudni.

Az is igaz, hogy elsőre a barát segíteni próbál, és már csak azért is szóba áll az “ellenséggel”, de végül választaniuk kéne? És sajnos az a helyzet, hogy igen . Nem lehetsz mindenkivel nagy barátságban, akik utálják egymást, mert mindenki gyanakodni fog rád.

Ez, így leírva, hülyén hangzik, de mégis jó lenne valahol megtudni a határokat, ami nem öl meg mindent egy kapcsolatból. Szerintem egy család attól család, mert összetartanak, szolidárisak.

A kérdés már csak az, hogy az igazi barátságtól elvárható-e ugyanez az összetartás, szolidaritás?

Tudom, erre mindenki azt fogja írni, hogy hát engem nem bántott meg, miért lennék vele elutasító... erre a válaszom: szolidaritásból!

Nem csak párkapcsolatban, de még barátságban sem dönthetsz praktikusan (mert a hasznodra válik) csakis MORALISAN! Ha praktikus döntéseket akarsz hozni, nézd át az anyagi helyzeted, a munkakörülményeidet, az egészséged, de ha ember akarsz maradni, emberi kérdésekben, hozzál morális döntéseket.

Néma lelked kínzásában

2010-02-15T13:34:00.000-08:00

Akár a sír, melynek sírkövéről régen lekopott a név,

Némán bámul, nem árulja el nevét.

Úgy állok én előtted, kérlek nézz vissza rám,

Hallgatásod hideg, akár a hold, teli éjszakán.

Jeges lelke ezentúl csak bámul,

Nem szólal többé, ezt adja kínzásul.

Bilincsek melyek hozzád láncolják szívem,

Üresen lógnak a levegőben,

Hideg van, a lélegzet is látszik,

S bár nem hallom hangod, érezlek!

Gondolatod, dacolva menekül karjaimba,

S én ölelem, csókolom, ő a mindenem.

Neved nem tudom, de érzem itt vagy még,

Elfeledtem mennyországod, miből kiűztél.

Szemeim sírnak, ha arcodat látják,

Sok szenvedés után, jöhet a megváltás?

Jöjj el, tenger szemeiddel, búza hajaddal,

Had őrizzem lelked, amíg velem van.

Szerelemről

2010-02-13T09:36:00.000-08:00

Amikor először hallottam Zorán – A szerelemnek múlnia kell című dalát, nagyon szerelemes voltam, nem hittem neki, és ha valahol be is lopózott szívembe a kétely, rögtön a remény jött hogy megmentse... velünk nem történhet meg.

No de mégis megtörtént! S habar Zorán – Amikor elmentél tőlem majdnem meghaltam, című dalát mindig is a zsigereimben éreztem, a valóság sokkal nehezebb volt mint képzeltem. Az a pillanat, majd utána a napok, hetek, hónapok amelyekbe sokszor bele is hal az ember, ki így ki úgy. Sőt olyan is van akinek ez a pillanat, annyira elviselhetetlen, hogy azonnal reagál.

Ó a szerelem nagy ludas, az emberi boldogság megölésében. Talán ma már nem olyan gyakori, mint a pénz boldogtalanság, de sokkal erősebb, intenzívebb.

Szóval, nem semmi bátorság kell annak az embernek aki úgy dönt megkockáztatja. Mert-hát igenis döntés. Nem láttál meg olyat, aki képtelen kinyitni a szívet ? Nem meri megkockáztatni az őrületet? Pedig sokan vannak. Főleg azok, akik már megsebződtek egyszer. És mégis, ők vágynak a leginkább szerelemre. Mert aki nem tapasztalta, annak nincs tele a szervezete, káros szenvedéllyel. Nem látja a múltjában a szenvedélyt, az ölelést.

Ahogy Jézus mondja... boldogok a tudatlanok...

Kíváncsi vagyok, mit válaszolna Jézus, arra a kérdésre hogy mire való ez az egész szerelem? Egyáltalán bűn-e? Mert hát valljuk be, semmi bűntelen dolgot nem csináltat velünk. Paráználkodunk, birtoklunk, követelőzünk, kisajátítunk, sóvárgunk, istenítünk, ha van. Ölünk, hazudunk, önpusztítunk, zaklatunk, ha nincs.

Tehát igazán essek kétségbe, mert talán már lejárt az a 2,3 max alkalom ami nekem járt? Vagy inkább örüljek, hogy nem megy el az eszem többé?

Nos, amint már említettem, aki nem kóstolta annak sokkalta könnyebb (de szegényebb is), ezért nem kérdés, én inkább választom az őrületet. Felvállalom a nyomorultságot ha véget kell érjen, de akár életem végéig örömmámorban úszhatok, ha nem.

Boldog Szerelmesek Napját, minden szerencsés szerelmesnek. Örüljetek, a képességnek, hogy szerethettek, azt aki viszont szeret, mert ez különleges ajándék.

Újrakezdés

2010-02-09T09:54:00.000-08:00

Ki mondja meg, hogy mikor ér véget a régi és kezdődik el az új?

Ez nem valami ami benne van a naptárban, mint egy születésnap, vagy az Új Év.

Ez, az az esemény (kicsi vagy nagy) ami megváltoztat bennünket. Ideális esetben reményt ad nekünk, új lehetőségeket, új világnézetet. Lehetővé teszi, hogy lemondjunk a régi szokásainkról, a régi emlékeinkről.

Fontos hogy higgyünk az új kezdetben, de fontos az is hogy emlékezzünk, a sok értéktelen dolog között, amit ki akarunk dobni az életünkből, van néhány, amihez érdemes ragaszkodni.

Az üzenet kb igy szól: http://www.youtube.com/watch?v=V3jX9u26JZI&feature=youtu.be&a

Nem, nem érdemlem!

2010-02-07T14:59:00.000-08:00

Ha az ember hibázik, jó esetben meg is bűnhődik magában érte. És igen itt van az a szó, hogy jó esetben... mert a rosszabbik eset, mikor valaki más büntet meg érte. Azonban, ha a bűnödért te is bűnhődsz, még büntetnek is, akkor már kicsit sok lesz belőle és tönkre tehet.

És akkor beszélhetnénk arról, hogy mi van a bocsánattal? Én személy szerint nem szeretem a haragot, sem tartani, sem érezni. Így aztán ha egy halvány kísérletet is tesznek arra, hogy megbocsássak amilyen gyorsan csak képes vagyok rá, megteszem. A bocsánat kérésre nemcsak képes vagyok, de még teljesen jól is esik ha megteszem. Természetesen nem vagyunk egyformák. Láttam már embereket évekig haragot tartani, megkeseredni. És láttam olyanokat is, akiket egy bocsánat menthetett volna meg. Mindkettő fekélyesít, megöli a lelket ha hagyják.

Én például, nagyon szomjaztam egy bocsánat kérésre, amit soha nem kaptam meg, ami nem került volna az illetőnek semmibe, nekem mégis vigaszt adott volna. Olyan mint a mosoly, nem kerül semmibe, csak ahoz olyan embernek kell lenned kinek nem fontos a büszkesége. A büszke embertől nem lehet bocsánatot kérni, és megbocsájtani sem tud.

Sokat bűnhődtem az utóbbi hónapban, ám rájöttem, én ezt nem érdemlem meg. Bocsánatot kértem, hibámat beláttam, most már nem rajtam múlik az egész. Ha büntetni akarnak, azt csak úgy tehetik meg, ha én is akarok bűnhődni.

De nem, nem érdemlem meg a büntenést!

Angyalok

2010-02-05T15:58:00.000-08:00

Egész napomat azzal töltöttem, hogy csillapítottam a szívem, ne ordítson, ne kapálózzon, hallgasson már végre. Hasonló érzelmeket éltem már meg, de ha még fájdalmas is volt, akartam a továbblépést, gyógyulást.

Volt egy ember, akit sok evvel ezelőtt, nem tudtam értékelni a maga csodálatosságában, aztán sok évig nem feledtem el a hibám, sokszor beszeltünk még, és érzem még mindig, hogy szeretem. De visszakapni sosem fogom.

És megismételtem ezt a hibát. Nem is olyan régen, egy csodálatos emberke lépett az életembe, teljesen magától. (Egyébként én úgy gondolom, hogy az igazi, Istentől küldött emberek, így jönnek az életembe, maguktól, sugallatoktól vezérelve.) Féltem megszeretni, aztán dühöngtem hogy érzek, és most tudom, úgy jártam mint régen. Ha valamiben biztos vagyok, hat az hogy meg kell tanuljam ezt a leckét. Ahogy mindenki, a saját börömön kell megtapasztalnom.

Azonban, érdekes momentumban jönnek ezek az angyalok hozzám... az első, akkor volt mellettem, amikor megtudtam, hogy izomsorvadasom van. A második, amikor, a majdnem 10 éves kapcsolatom végetérvén, összetörten, próbáltam valahogy talpra állni a romokból.

Fene tudja, mégiscsak orruk van a problémás emberekhez, nekik is. De végső soron a hiba mindkét esetben ugyanaz. Nem értékeltem őket, sőt mások közeledését, üres “értékelő” szavait szívtam magamba az igazi “tettek” helyett. És mindezt azokért az elismerésmorzsákért, amelyek egy kissé növesztik az önértékelésem. S melyek, azonnal szertefoszlanak, mihelyst megismerem az embert aki adja.

Örülök, hogy jönnek hozzám még angyalok, szeretnek engem, jobbá tesznek engem. Csak azt szeretném ha ezúttal, nem kéne elveszítenem, azért hogy emlékezzek! Most értem meg igazán, azt aki egyszer azt mondta: “A legrosszabb az egészben talán az, hogy engemet egy Angyal szeret. A legjobb, a legnagyszerűbb, legártatlanabb ember a világon akit ismerek.”

And guess what... vannak még nálam is angyalabbak!

Ha már így áll a helyzet, hogy az angyalokat el kell veszítenem, akkor is inkább szeretem továbbra is őket! Ahogy Robbie Williams is énekli ebben a dalban.

http://www.youtube.com/watch?v=yXVtO7Ol21Y

Gondolatok?

2010-02-03T05:07:00.000-08:00

Kiírtam ide címként hogy gondolatok, de még semmit nem irtam... elég bátortalanúl fogok neki, hiszen nem tudhatom milyen eredménye lesz, de mivel mindig is vágytam rá, megteszem!

Tavalyi levél suttogása

2010-01-19T13:15:00.001-08:00

Van egy fa az ablakom alatt,
Törzse még nincsen, halvány csak a hajlat.
Régi levelei kapaszkodnak belé,
Hó esett, szél fújt, de el nem engedé.

Most is ott log, vékony ágába kapaszkodva,
Szintelen, megfagyva, állja még a sarat.
Ragaszkodik, ám hiába,
Zöld hajtásban a fa ága.

S mikor a Tavasz kirűgyeszti,
Szégyenében elereszti,
Lehull a tavalyi levél,
Frissen zöldült fűbe,
S földet érven felsóhajt:
-Sokáig reméltem.

Reméltem, hogy kellek,
Azt is, hogy számít.
Kapaszkodnom kellett,
Csak a hűtlen tágít.

Holdfényébén szóltam hozzád,
Reméltem, hogy hallod,
Kértelek, ne eressz el,
Hisz, belőled vagyok.

Ujjá teremtettél,
Szabad mégsem vagyok,
Muzsám is te lettél,
Üres rimbe fogom.

Megszelídítettél,
S a dal, szívedet hozza
Versek miket adtál,
Lelked megmutatták.

Gyökered magába szív,
Része leszek az újnak.
Együtt növünk a magasba,
Ha te megbocsájtasz.

Mióta elmentél

2010-01-13T02:35:00.000-08:00

Hiányoddal játszanak a percek,
röpke gondolatok, futva emlékeznek.
Távolban jársz, nem láthatlak téged,
s elszorul a szív, mert már nem érinthet.

Magányomban vergődöm,
kísérőt keresek,
Hogy elfakuljon, ne érezzem:
Szeretlek, szeretlek...

Éjszaka nem tart fenn, édeskés hangod,
Nem kutat mar szemed, figyelve mi bajom.
Nem kérdi meg senki, szép-e még az élet,
Ó, ha megkérdeznéd, elmondanám neked.

Az élet itt most fehér, hótakaró fedi,
de néha elolvad és feketeség lepi.
Kék eget nem láttam, ködfüggöny takarja,
Madár hang sem szól még, de a tavasz meghozhatja.

Szívemben kétségek tömkelege lakik,
Szeretnélek, szólítani, hívni, jöjj velem.
De nem merem, mert eltaszítasz
S nagyon fáj ez nekem.

Ébren a kínnal

2010-01-08T07:17:00.001-08:00

Minden reggel felébreszt az élet,

Álmomból kihúz, a hűvös vas világ.

Indul a vita, indul a tánc.

Mire jó e színdarab, ki mondja el már?

Álmomban,

Égi mezők virágai, illatoznak nékem,

Kezem fogod, sétálunk,

Szavak nélkül kellek.

Nem bánom, hogy este, újra itt az álom,

Hogy életem felét, mozdulatlan hálom.

Akkor élek én, ha behunyom a szemem,

Szárnyaim valósak, újra repdeshetek.

Nem alszok már. Nem tudok.

Mi lesz, ha éber maradok?

Ha sosem lesz vége gondolatimnak,

Ha szomorúságom, nem csillapítom álommal?

Ha nem érint meg szerető kezed,

Ha nem nyugtat többé békét adó lelked.

Ha vége van e csoda álomnak,

Milyen lesz ébren e világban?

Ingovány

2010-01-07T14:37:00.000-08:00

Bilincsek, oly régen fogva tartanak engem.

Tudom, emlékeimmel elárullak téged, s a jelent.

Mégis, mint mágia foglya, úgy követtem én,

Az utat mit elhagytam, visszasírtam még.

Karjaid hiába ölelték át derekam,

Ajkaid hiába csókoltak életet számra.

Vergődtem egyedül, nem láttam a kezed,

Zavaros emlékimben, belefullt a jelen.

Elveszítelek,

Érzem, lassan elengeded kezem,

Mert én nem fogtam,

S segítettem neked.

Küzdöttél, akár egy megbőszült bika,

Értem velem, s ellenem is néha.

Én nem láttalak, nem láttam a pajzsot,

Amivel megvédtél, mikor szükségem volt.

Most hogy nincs már,

Érzem hiányát.

Kezed után nyúlok,

Mert mély az ingovány.

Itt hagytál?;

Magam vagyok?

Szólj hozzám egy szót;

S akkor meghalhatok.

December

2010-01-07T13:35:00.000-08:00

Bűvös hónap december,

minden napja ünnepel.

Ragyogó arcok, szeretet,

Ezt jelenti, December.

Novemberben én is vártam,

Sok sok szépet fabrikáltam.

Első napja meglepett,

Utolsótól rettegek.

Szellem hónap ez nekem,

Minden napja gyötrelem.

Lehullt a hó, s lelkemben,

hideg, sötétség honol.

Gyötör a szív, fáj az élet,

Lélegezni szennyet lehet,

Mérgez – folyt a december.

S én is folytok – szennyezek.

Bocsásd meg, hát nekem ezt,

Szeress! Kérhetem én ezt?

Jogom, érvem nincs hozzá,

S mégis fordulok hozzád.

Szerelem?

2009-11-26T10:59:00.000-08:00

Düh,
Mely átjár, valahányszor
megérinteni vágyom kezed.

Düh,
Mely nem hagy aludni, ha
beszelnék veled, de nem lehet.

Düh,
Melyet akkor érzek, ha
szabadulni próbálsz, mert nem érted,
Minket már összeköt az élet.

Düh
Mely olyat mondat, mi nem igaz,
bántani próbál.

Düh
Amit azért érzek, mert Érzek.
Örülni kéne, de félek.

Hát mondd, lehet ez a düh,
Szerelem?

Fogadj örökbe

2009-11-05T23:44:00.000-08:00

Örökbe fogadtál,
Mint rongyos gyereket,
Ki az utcán koldult,
Arra járó szeretetet.

Örökbe fogadtad,
Semmit nyújtó szívem.
Kolduló két kezem,
Telis-tele tömted.

Szorongatom kezemben,
A sok becsességet.
Sandítva nézek fel,
Nehogy visszakérjed.

Nehogy elvidd tőlem,
A legnagyobb kincsem.
S árván álljak újra,
Kéregetni érte.

Kócos hajam simogasd,
Könnyes arcom nézzed.
Rongy testemmel kérlellek,
Örökre, fogadj örökbe!

Hiányzol

2009-11-05T23:33:00.000-08:00

Hiányoddal takarózva,
bújok be az ágyba,
Gondolatom nálad jár,
ott áll a szobádban.

Lélegzetem elhagy,
elfut a méreg.
Ökölbe szorult kézzel,
szavaidat lesem.

Könyörülj rajtam!
Vesd rám pillantásod.
Elhagyott szívemnek,
csendes oltalmat hoz.

Hiányzik az ölelésed,
hiányzik a csókod.
De a legjobban én,
arcod hiányolom.

Szemedbe nézni,
meglátni a fényt.
Hogyan lehet vizes,
mikor lángban ég?

Ajkaid illata,
csábosan piroslik.
S mint érett gyümölcs mosolya,
vidámsággal részegít.

Hiányzik a lélegzeted,
melyet éjjel hallgatok.
Sötétben az arcod nézem,
közben ezt dúdolgatom:

Köszönöm, hogy itt vagy újra,
köszönöm én neked ezt.
Angyalomnak, Istenemnek,
megköszönlek a mindenségnek.

Fázom (válasz)

2009-11-05T04:22:00.000-08:00

Hideg van.
Nélküled utazom –
egymagam ülök a buszon,

pedig néhány órája még
tested illatába keveredve aludtam -
ajkaid íze még él ajkaimon.

Fázom.
A hideg reggel beáramlik az ablakon,
a magány óráiban csak őt hallgatom.

Hiányzol -
minden érintésed, játékos harapásod
nevetésed, szavad, édes mosolygásod.

De visszatérek,
ünnepi melegség lesz, újra érintelek,
s füledbe súgom: szeretlek, szeretlek.

Irta: Tamás

Az Út

2009-11-02T15:18:00.000-08:00

Visz az út, de nem látom a célját,
Lábam, földet érvén, nem bírja az igát,
Fenn, a fellegekben, nem éreztem kínját,
Néma betegségnek, reménytelen súlyát.

Tagjaim vonszolom,
Harcom, fel nem adhatom,
S ha megkérded, miért nem,
Én majd némán hallgatok.

Magam sem tudom,
Mit varok, mit birok,
Csak vonszolom gyenge végtagom.

Gyávaság feladni? Kitartani könnyebb?
Sodródni az árral, örömet színlelni,
Szelíd gyávasággal, életben maradni.

Azt mondom Bátor az, ki le száll az útról,
Sértődött gyerekként kiszáll a játékból,
Nem kell neki több, próba, szenvedtetés,
Időtlen időben parány jelentőség.

Nem kell, a Ki tudja, nem kell, a Lehet,
Nem kell, a remény mely valahova vezet.
Lelkem, tömlöcbe zárt fogolyként
Szabadságról álmodik, s én hagyom.

Bukott remény

2009-10-05T11:35:00.000-07:00

Bánatos szívembe, boldogságot loptál,
Beszéddel, türelemmel reménységet adtál.
Dalaid beszéltek, szerelmed ők mutatták
Gyöngéd karjaid ölelésében oldottál.

Azt mondod nem akarsz
Olyan lenni, mint Ő volt.
Mégis, az érzés ismerős,
mégis, a szív oly bánatos.

Hideg, sötét, nedves mélység,
Karod szorít, kezed folyt.
Kérlelhetetlen szemedben,
Magam latom legalul.

Szavaid, éles késként,
hasítják bőröm fel.
S habár süt a nap,
Felhúzom esernyőmet.

Ismétlődik minden mondat,
Túl jó vagy e halandónak
sok a munka, kevés idő...
S mind hiszi, hogy erős vagyok.

Erős vagyok, kibírom hát!
Bánattól a szívem nem áll,
tovább ver, így kínoz már,
Befagy könnyem jégtaván.

Szelídítés

2009-09-24T13:57:00.000-07:00

Leszáll az este,
Ragyognak a csillagok.
Felhők mögött a Hold,
Magányosan bandukol.

Lassan lehűlt a város,
Hulló falevelek
Nesztelen hangját hallgatom.
S követem tovatűnő lépteid nyomát.

Érzem, kifeszíted a hálót,
Melyet ez az érzés szőtt itt bent.
Feszül, elvékonyodik, amint
Több teret ölel át, a Te nem léted.

Sokszor azt hiszem elszakadt e szál,
Megnyugszom, megértem,
Csalóka álom voltál, mert elhitetted:
Nem vagyok egyedül.

Élni támadt kedvem tőle!
Belenézni új jövőbe.
Remélni, küzdeni, merészet álmodni,
Odaadni mindent amim van.

Felocsúdok, egyedül vagyok!
Hideg van, nincsenek virágok.
Nincs éltető víz, mely életben tarthat,
Fény mely világot ad, hogyha fényem lankad.

Aztán visszatérsz,
Tövisem szúr, mégis átölelsz,
És érzem, valóság ez, élet ez,
Szelídítés, édes gyötrelem.

FÁZOM

2009-09-01T07:00:00.000-07:00

Hideg van.
Helyed kihűlt,
Tested, mely meleggel öntött el,
Emlék.

Karjaid szoros fonatában,
Az idő áll.
S ha már nem ölelsz,
Elindul,
Vánszorog, kopott papucsában.

Lábam újra fázik,
S melege addig nem lesz,
Mignem, lépted hallom már,
Amint újra ajtómhoz ér.

Fázom,
Hátamon, le s fel futkározik a Hideg,
Reggel, a magány óráiban,
Ő az egyetlen vendégem.

Kihűl a lelkem;
Hétköznap költözik belé,
Ünneplő ruháját, a Hétfő levetteti.

Az Igaz kar megtart.

2009-08-05T14:55:00.000-07:00

Kicsúszott a világ a lábam alól,
Alattam a mélység, nyomaszt nagyon
Szakadékba esvén, sötét - hideg vagyon,
Világtalan szemem – szívem tapogatom.

Kikezdett az idő, elmúlok, elfogyok,
Erőm lecsökkenve, a lelkem is megkopott
Óvó karod nélkül magamat megütöm,
S mostmár bevallhatom, a könnyem is kicsordult.

Gyermekedként óvtál, teher voltam talán
Ó, de be gondtalan élhettem míg valál,
Hogyha én elbuktam, rögtön felkarolál,
Szomorú így nem voltam, mert te vigasztalál.

Kicsokolád szememből fájdalmamnak könnyét,
Kitörüléd lelkemből a szomorúság gyöngyét
Ó, a Te karjaid igazan tartottak
Gyenge vagyok, s árva, most hogy már elhagytak.

Most hogy már elhagytak, s mást ölelnek át,
Megáldom én őket, had érezze csókját.
Emlékét én őrzöm, fáj a szabadulás
Páros félszívemnek, kell az Igazi társ.

Igazi karok, melyek felemelnek,
Mikor én elbukok, féltve átölelnek
Karok, melyek soha nem keresnek mást
Kinek az én lelkem, igaz szabadulás.

Álmodom én Róla, ki Igaz volna
Ki a csókjaimért, lemegy a Pokolba.
Pokolban Ő megküzd, kutyával - kígyóval,
Karjába vesz újra, s gyermekként elringat.

Nem feledlek, elengedlek.

2009-07-18T12:07:00.000-07:00

Hasztalan nyargal gondolatom feléd,
Akkor is ha tudom, szíved csak az enyém.
Hiába engedem, szívemet szeretni,
Ha éjjel, sosem tudlak, magamhoz ölelni,
Ajkaid felejthetetlen íze,
Karjaid szoros ölelése,
Nem hagy nyugodni.

Nem hagy nyugodni, mert még engem szeretsz,
Édesanyád mondja, sóhajtva mindig ezt.
Te is mondtad, tudom, de nem bírom elhinni,
Nem lehet az igaz, ha tudsz te így élni.

Nélküled az élet, ízetlen, szagtalan,
Minden érintésben, csak téged kajtatlak.
Lecsukom a szemem, hogyha hozzám érnek,
S felriadok, érzem, nem lehet a tied.

Nem múlik az érzés, de az idő gyógyít.
Falaim szilárdak, szavad mar nem hódit.
Koldus többé nem vagyok,
Kibírtam a harcot.
Nyugodt szívvel mondom,
Járjunk külön úton.

Múlt. Jelen. Jövő

2009-07-17T12:43:00.000-07:00

Megszülettem, sírtam torkom szakadtából,
Milyen ez a világ, miért szül a világra?
Csendben tűrtem mindent,
S reméltem hogy jobb lesz.

Csendben cseperedtem, egyedül, magamban,
Álmaimban sokszor szárnyaim is voltak.
Hiába a két láb, ismertem a magast,
Nem is vágytam többre: magányra és csöndre.

Kisszobámban csönd van, szeretem a magányt,
Amint szívem dobban, nincsen okoskodás.
Szívemben a múlt, fejemben a jövő,
Egyedül a csendben, kettő között vagyok.

Hol van mar a múlt? Az önként hazásság,
Két szerelmes szív, bátor vállalkozás?
Mienk volt a világ, és az örök öröm,
Mert jövőbe nézvén, ott a keresztelő.

Szétfoszlik a múlt, álomképek futnak,
Itt a jelen más, gyönyörű és furcsa.
Nincsen biztos Ő, nincsen biztos Én sem,
Napok vannak, órák, esti mesélések,

Kellemes kis percek, mosolygós félelmek.
Utam magam járom, kell a te jobb kezed.
Kell hogy megérints, tudjam ott vagy nekem,
Múlt és jövő között, elcsípjem a létet.

Tükörkép

2009-07-06T13:40:00.000-07:00

Angyalt látok térdelni a porban,
Térdei sebesek, az ajka felszakadt,
Nem látja őt senki, hiába sok ember,
Én vagyok egyedül, ki most reá figyel.

Hófehér szárnya piroslik a vértől
Göndör angyalhaja, nem is igen kócos.
Reám néz, gyönyörű mosolygós szemével,
Érzem, csupa jóság áramlik feléjem.

Nem szenved, nem sír, sajnálatot nem vár,
Nehéz, nagy csata volt, de megérte a hajszát.
Ez volt a sorsa, nehéz életútja,
Ám győztest látok, vérben mosolyogva.

Nem győzhetett felette, ármánynak keze,
Sötétség mély leple, nem zárhatta Őt be.
Karddal sem tudták levágni a szárnyát,
Itt van, nem menekült üldözője láttán.

Látom én Őt. Most mar igen, látom!
Erős vagy és bátor, nem félsz a világtól.
Nem félsz az igentől, nem félsz a nemtől,
Te kísértél engem, ki a rengetegből.

A te hangod mondta, kibírod még ezt is,
Mikor jött a csapás, szárnyaddal öleltél.
Mosolyod mar értem, sebeid is érzem,
Most már elhihetem, jó kezekben élek!

Illúzió

2009-06-29T09:39:00.001-07:00

Fáj a szó, mely soha nem érthető,
Fáj az ígéret, mely be nem tartható.
Szavak, suttogások, ízletes hazugságok,
Illúziók, álmok, kegyes ringatások.
Hazug a Szeretet, hazug az Igazság,
Sötét, kanyargós út, káosz lélek világ.

Ó, Uram én nem értem!
Hol az út, hol letértem.
Emberek hamisak, értékek nincsenek,
Igaz szív, ha van még, gyáva s tehetetlen.
Nem igaz a Szeretlek, nem igaz a Veled,
Illúzió mindez, szólj ha leléphetek.

Az utolsó nap

2009-05-20T14:41:00.001-07:00

Az ég kék köntösébe bíbor szín került,
Nyugaton a nap már tündöklően merül,
Selymes felhő ágyát, szelecskék formálták,
Puha kis párnáját, angyalok hordozzák.

Elszenderedik a világ, kigyúlnak a lámpások,
Sok ezer csillag segít most a világításon.
Ragyogó szemükben csillog már a fény,
Engem várnak, suttogják: jó hogy megjöttél.

Véget ér a nap, az utolsó nap,
Visszanézek s látom, nem volt haszontalan.
Baráttal töltöttem, türelemmel csendben,
Imádság volt talán, a nagy rengetegben.

Emberek rohantak fejvesztve mindenhol,
Közöny, szomorúság, öröm majd sehol.
Gyerekarcot látok felragyogni néhol,
Összeráncolt szempár kíséri távolból.

Mi ez a rohanás? Mi ez a téboly?
Hol van a nyugalom, s a béke hol honol?
Négy fal között talán, rálelünk a kincsre,
Hol két ember osztozik mély megértésben.

Ritka egy pillanat, nem is igaz talán,
Messzi távolban két szív egymásra vár.
Magány, szomorúság ma a diagnózis,
Sebek begyógyulnak, s legyűrik e kórt is.

Véget ér a nap, véget ér az élet,
Úgy éltél-e ma, ahogyan ígérted?
Véget ér a vers, véget ér a test,
Mi marad utánad, ami érdemleges?

Rabságban a szívem

2009-05-17T02:22:00.000-07:00

Milyen is a szerelem?
Bolondos Ördög verem!
Mindig tombol bennem a kín,
Józanságom nem segít.

Egyensúlyom múlté vált,
Kisiklott a vonat már.
Síntelen vidéken jár,
Állomást már nem talál.

Pedig most le állna már,
Ismeretlen tájon jár.
Embereknek nyomuk nincs,
Ösvény sincs, mi kisegít.

Eltévedtem, könyörüljetek,
Magányos vagyok, segítsetek.
Csak téged kereslek hasztalanul,
Tied a szívem, méltatlanul.

Játékszer, hiúság támasza,
Magabiztosság, öröm ágyasa.
Ez lennék én néked mostan,
Szeretetem hű rabszolga?

Tisztaságom, nem tiszteled,
Szeretetem, nem értheted.
Erős vagyok, tönkreteszel,
Önzőséged nem ereszt el.

Ó mond, miért nem szerethetsz,
Karjaidba miért nem vehetsz?
Miért nem törülöd, arcomról könnyemet,
S teszed boldoggá újra a szívemet?

Kínzásra született ez a szerelem,
Némaság a sorsa, és mély gyötrelem?
Meg kell halnia, akkor is ha nem tud,
Eleresztve téged, mindig feléd fordul.

Hajnal van

2009-05-11T14:33:00.000-07:00

Szürkületben, álmos szemekkel,
Pirosló hajjal kel fel a Nap.
Kócos hajfürtjei bejárják az eget,
S melegen simogatják arcomat.

Hegy kisasszony alszik még,
Durcásan fordul el.
Takaróját tépázzák,
A csintalankodó szelek.

Madarak, párjaikkal röpülnek,
Fürdenek a reggeli ködben.
Szomszédaik csatlakoznak,
És együtt köszöntik a kék fenséget.

Szépséged, ámulattal csodalom,
Fenséged, alázattal hódolom.
Játszik a szél, ott fenn a magasban,
Ahogyan itt lenn, gyöngén a hajammal.

Nagyság és örök, a te jelképed,
Mégsem érzem magam, ennél kevesebbnek.
A nap, a szel és Isten, nem tesz különbséget,
Ne engedd, hogy ember mondjon értéktelenebbnek.

Felkelt a nap, újra él a világ,
Zsibbadt tagjainknak, szokatlan is talán.
De elindulunk, kéz a kézben újra,
Nincs olyan erő ami visszafogna!

Jöjj velem, röpülj
Növessz szárnyakat,
Bilincsedből szabadulj,
Hagyd a haszontalant!

Farkas szerelem

2009-04-23T15:56:00.000-07:00

Elfáradtam kínzó szavaid hallatán,
Jéghideg szíved öldöklő mámorán.
Farkas szerelem ez, amiről regélek,
Magányos szívek, kegyetlen rejteke.

Nem vagy te soha, a szavak embere,
Érzelmeid, csakis írásban közlöd le.
Olykor elgyengül büszkeséged nyila,
Ajkaid nem bántnak, és nem is gyógyítanak.

Simulok én hozzád, érintésre vágyva
Hiába hogy tudom, túl magas az ára.
Meleged mámorít, csendesen elalszom
De te ébren őrködsz, álmomra vigyázol.

Éjjel arra ébredek, hogy szeretni próbálsz
És csodák történnek, mert nincs ellenállás.
Átadom magam, szoríts most erősen
Karjaidban mindig a mennyet kémlelem.

Ilyenkor szólalsz, vallasz meg mindent,
Amikor megvirrad, álomnak hiszem.
Jégbe burkolózol, nem vagy biztonságban,
General majd megvéd, kiáltod hiába.

Támadásra készen vicsorogsz már rám,
Ellenség vagyok, többé nem csapattárs.
Vergődsz, saját csapdád szorításában,
S közben elüldözöl, magányra hivatva.

Búcsúzom

2009-04-11T02:22:00.000-07:00

Édes szerelmem, hozzád intézem
Utolsó szavaim, suttogom el neked.
El kell mennem, tőled távol,
A te neved, többé nem használom.

Megéltem én Mennyet, Poklot,
Kezed fogva, minden szép volt.
De most eljött a búcsú pillanat,
Mit te már kimondtál, de én maradtam.

Itt álltam, a fenyő alatt
Hóviharban, Zivatarban.
Vártam, lestem léptedet,
De nem jöttél sohasem.

Tiszta szívnek úgy illik,
Hogy várjon míg elmúlik.
De nem mese, ez a világ
Elhervad, magara a virág,
S nem illatoz többe már.

Tiszta szívből kívánom,
Hogyha bírsz, Te légy boldog.
Sok gyereket, nagy vagyont,
Mit kívántál oly nagyon.

Egyet kérek tőled én,
Hozzám többé ne jőjjél.
Felejtsd el a varázs helyet,
Szentségtörést ne kövess el.

Maradjon az én helyem,
Ez a föld, hol születtem.
Barátaim, pótszüleim,
Maradjanak meg nekem.

Ne pusztíts el több helyet,
Vidd máshova Őtet el.
S menj el te is messzire,
Hogy ne halljam híred se.

Hadd maradjon bennem végleg,
Elhunyt ember emléke.
Kinek nevet áldom én,
Mert szeretett örökké.

A koldus

2009-04-06T15:22:00.000-07:00

Koldusként, szerelmükért esedezünk,
Kezünk nyújtva kéregetünk.
Büszkeségünk rég elhagyott,
Ő kell, Ki hátat fordított.
Térdre rogyva rimánkodunk,
Rongyosan, Érte imádkozunk.

Barátaink jönnek gyorsan,
Elsüllyedni ők nem hagynak.
Felemelnek ki a sárból,
Szemük könnyes a fájdalomtól.
Szánakozva néznek ránk,
Szörnyeteg, ki minket bánt.

Mindenünket oda adtuk,
Koldusbotra így jutottunk.
Mert Ő nem kért, semmit tőlünk,
Amit adtunk, magunk adtuk.
Szolgasorba így jutottunk.

Terhünk alatt felnyögünk,
Véget ér a szerelmünk?
Válasz nem jön, némaság,
Eszünk érvel, vége tán…
Megmosdunk, nem kérünk többé,
Szenvedésünk lehet múlté?

Vagy, újból várat építünk,
Melyet homokra helyezünk?
És jön a szél, leomlik minden,
Ott állunk mi, megszégyenítve.
Elgyengülve, kimerülve,
Kiáltunk: Hát nincs még VÉGE?

Megöltem a boldogságot

2009-04-06T15:19:00.000-07:00

Megöltem a boldogságot,
Szerelmet és kívánságot,
Mit sem sejtő szabadságot.
Van utánam, zűrzavar,
Ami mindent fölkavar,

Isten hogy engeded ezt?
A kínzottból, Kínzó lett.
Sár és mocsok tapad rám,
Angyalszárnyam múlté már.
Ördög lánya lettem én,
Te tettel meg ilyenné!

Ily rút lennem nem szabad,
Erőm elhagy, elszalad.
Tisztaságom beszürkült,
Szív iránytűm elgyengült.
Hiúság, gőg pózol rajtam,
Undorodom, mert ezt hagytam.

Kedves Jóság, Szeretet,
Tanítsd újra lelkemet,
Megbuktam én, tudom jól.
Arcul csaptam arcodat,
Lélek ruhád elszakadt.

Tavaszodik

2009-03-16T14:34:00.000-07:00

Amikor könnyeim, a levelekkel hulltak,
Gondolni sem tudtam igazi Tavaszra.
Jött a tél, és egyre cudarabb emlékek,
Gyötörték, marcangolták lelkemet.

Illúziók, remények ajándékát kaptam,
Burába zárt Rózsaként semmit sem hallottam.
Havazott, fehér lett a sok koszos utca,
Gyakorlatlan szemnek úgy tűnik hogy tiszta.

S mikor elolvadt a hó, ott álltunk a locsban,
Te és Én bujdokolva, szégyellve a múltat.
Sötét volt a reggel, sötét a délután,
A Nap, többé soha, nem ragyoghat ránk.

Igaztalan érzések, értéktelen célok,
Ez hever az asztalon s életeddel kínlódsz.
Lelkemben újra felvirradt az ég,
Hajnalodik végre, a Nap újra felkél.

Havazni sem fog sokat,
Ami jön, az nem marad.
Tisztán látok, csúnyát s szépet,
S burám törve, újra élek.

Tavaszodik, kibújik a hóvirág,
Piciny remény, angyal jelként
Szívemet melengetve, újra él,
S szerelemmel részegítve,
Örülni, mosolyogni tanít.

Melegít a szerelme, szeretete ölelget,
Részegít az érintése, pillantása eléget.
Felperzseli a sok gazt, a sarjúnak teret ad,
Kizöldellek, kivirágzok, füsti fecskémmel trillázok.

Utólértél

2009-02-27T12:25:00.000-08:00

Fél éve már, hogy türelmesen várlak
Egyetlen bánata s öröme e világnak.
Emlékeimben őrzöm a Te növekvésed,
Fáj, hogy e napon már nem láthatlak téged.

Szomorúság önt el, mikor érzékelem,
Múltban van már éltem sok csodás emléke.
Soká nem tudhattam e gyönyör múlását,
Ezért néha nehezen veszem az élet tanítását.

Így vagyok most vele, mikor te ünnepelsz.
Én meg rád gondolok s felköszöntelek.
Fogadd tőlem szavaim szerény rímelését,
El-el csukló hangom nyájas érzelgését.

Vedd el tőlem eme, csekély kis jándékot,
Tudom igazi kincs, hogy te láttál világot.
Örülök hogy élsz, s hogy ismerhetlek téged,
Tartson meg az Isten hosszas egészségben!

A fészek

2009-02-23T12:51:00.000-08:00

Elmondanám néked, azt amit én érzek
Hogyha eszem engedi, szavakba rímelem.
Nem tudom leírni, szívemnek örömét,
Azt az érzést, mikor tereád nézhetek .

Láttalak már téged magam előtt állni,
Tisztaságod sokáig nem hagyott nyugodni.
Félek megijedsz majd, hogyha hozzád érek.
Pedig nagyon várom, légy az éltem része.

Szomorúságot loptam, néha a szívedbe,
Pedig magam adtam vele örökségbe.
Nem értetted meg, az én lelkem báját,
Örömet, bánatát egyetlen óhaját.

Virágos kertem mindig nyitva áll,
Az jöjjön csak be, aki nem rongál!
Szedhetsz te is Kedves rózsát, tulipántót,
Bogáncsot nem találsz, csakis igazságot!

Kedves füsti fecském visszajön tavasszal,
Fészket adok neki, a legszebb lugasban.
Jaj de szép a dalod, kedves csacsogásod,
Isten irgalmából megleled a párod.

Farkas

2009-02-21T10:05:00.001-08:00

Születtem, és éltem,
huszonhét esztendőt.
Bölcs még nem vagyok,
S ha leszek, szerény maradok.
Sok mindent értek már,
Amit más nem érthet.

Rám nézel és szánsz,
Pedig nem is látsz meg engem.
Nem tudod hogy miért van így,
De a lényem megsegít.
Megérintesz szavaiddal,
Szétboncolsz a mondatoddal.

Lelked üzen nekem bennük,
Mikor eszed félre fordul.
Röpke pillanatra, felvillant a fény,
Melyet szíved rejtegetett, nehogy megöljék.
Sötétségbe zártad, néma hallgatásba,
Rideg időkben nem volt szabadulása.

Fuldokolsz néha, levegőért kapkodsz,
Szíved, mely most érez, fél a csalódástól.
Félelmedben megragadsz, fojtani próbálsz,
De szemembe nézvén, erőtlenné válsz.
Én vagyok az érzés, és a megbocsájtás,
Mely a szíved uralja, s többe meg nem hátrál.

Farkas törvények uralkodtak mindig,
A te életedben kínzó a melegség.
Falkavezér vagy Erdély szívében,
Széttépnéd az embert ha Kutyának nevezne.
Szelídség és kedvesség nem a te kenyered,
Téged szelídíteni nagy kihívás lehet.

Utadat mindeddig egyedül jártad
De most zavarban vagy, kell a lélektársad.
Te az alfa vezér, szorulhatsz sarokba?
Barátkozz és hű legyél, akárcsak egy Kutya?
Azt mondom én, meglehet, ideig óráig.
De jaj ha a Farkas felüvölt, s megtámad!

Szomjazom és éhezem

2009-02-21T09:57:00.000-08:00

Ölelésed kell nekem
Csókod, gyengéd érintésed.
Bőröm éhes, ajkam szomjas,
Engedd, kiegészülnöm veled.

Szeretetre éhezem,
Nem számít ki adja nekem.
Hogy neveznél engemet?
Ha tudnád bárki jó nekem.

Adnom kell, mert sok van nékem,
Túlcsordul az én szívemben.
Nem tarthatom többé már bent,
Gyere, ölelj szeress engem!

Dilemma

2009-02-14T11:42:00.000-08:00

Bársonyos fekete szemeidben
Megfürdöm én minden este
Érzem forró pillantásod
Ajkad, néma hallgatásod.

Tiltakozom, nem engedem,
Hogy be jöhess hozzám, kedves.
Az én szívem zárva van már!
Mégis mindent túl kiabál.

Eszem van és jártasságom,
Szólongatnak, Hé, megbánod!
Mégis hiszek és remélek
Talán Te vagy, ki engem éltet.

Nem szabad, hogy rád gondoljak,
Megsebződjek, össze hulljak.
Árok parton beboruljak,
Vízbe essek és megfulljak.

De mi van ha áldomást hoz?
Szavaidban megbizhatok…
Szivedben a menedékem
Meglelem, s boldog leszek?

A tánc

2009-01-28T13:19:00.000-08:00

Meséld el nékem milyen a tánc,
Eme érzés, olyan messzi már.
Nem értem az érzést, örömöt,
Amint tested, keringve hordozod.

Látom én azt, hogy ez tehetség,
Minden lépés, kiváltság boldogság.
Mivel testem nem uralom régen,
Így hát nem érthetem ezt a csodaszépet.

Bárcsak én is járhatnék,
vagy tán szaladhatnék
Testem szót fogadna
Akármit mondanék.

Ha igy volna éltem,
Ahogy soknak lészen,
Mosolyognék mindig,
Könnyet sosem ejtenék.

Mégis más a sorsom,
Kár most szomorkodnom,
Változtatni nem tudok,
Eme keresztúton.

Tudni akarod hogyan érzek én?
Mikor erős lábaiddal te táncolni mész?
Arra gondolok, milyen természetes,
Te mást kaptál mint én, s kiváltság ez?

Kivel cserélnék én, gondolkodom néha
Szerelmes, híres vagy inkább gazdaggal?
Egészség kellene, szépség és hódítás?
Nem, ó nem, nekem nem kell semmi már!

Fényességed, szereteted,
Jelenléted kell nekem!
Félek hosszabb éltem útja,
Mint ahogyan reméltem.

Nem vágyom a küzdelemre,
Vágyakozni sincs már kedvem.
Add ó Uram távozásom
S meglelem így boldogságom.

Titkos kívánság

2009-01-27T07:00:00.000-08:00

Zavaros vízeken evezőm eltörik,
Háborgó tengerbe belefullok én.
Galambok röpülnek a fejem felett,
Fölöttük keselyük keringenek.
Várják lelkem távozását,
Hogy megejtsék a nagy lakomát.

Temetőm lesz a mély tenger,
Csendes, sötét morajlás lesz
Zsoltárom és szent énekem.
Imám a mennyekbe száll fel
S néha érzed érintésem.

Ha majd végre égbe szállok,
Lesz egy titkos kívánságom,
Hadd legyek a szíved része,
Jobb kamrád, vagy bal billentyűd.
Engem többé ki ne téphess,
Boldogító melleldből.

Én is táncolhatok veled,
Mikor kedved úgy ered,
Veled mászom meg a sziklát,
S örömöd, érezhetem.
Együtt szeretünk majd újjat,
Választjuk ki a legjobbat.

Nekem, test, többé nem kell,
Ha lelked része lehetek.
Ne válassz el Istenem!
Több életet, külön testben
Tapsztalnunk, nem lehet.

A tanács

2009-01-20T15:32:00.000-08:00

Boldogság, szerelem
Oly messzínek tüntetek.
Most, hogy talán elértelek
Érzem, mostmár túlélhetek.

Verselnem is nehéz már,
Kifogyott a szomorúság,
Örömömben nehezebb
A szavakra rálelnem.

Csukott ajtón jöttél be,
Én csak résnyit engedtem,
Mégis itt vagy érthetetlen
Hogyan surranhattál te be.

Arcod kedves, ajkad él
A te kezed sokat ér.
Hangod émelyítően szól,
Édesdeden mámoritó.

Egy kis kortyot ittam én,
Mégis, érzem megvettél.
Hétért adtak a vásáron,
Megvan minden kivánságod.

Szertni tudsz, igy kellek,
Nem kérek én sem többet.
Hibáim és erényem,
Vidámsággal viselem.

Hogy a verset bezárjam,
Enged meg hogy kivánjam,
Ami Neked épp úgy jár,
Mint nekem, a boldogság.

Légy nyitott, és őszinte
Szép szerelem jön vele.
Kapcsolatot erre építs,
Mindent mondj el, még ha bűn is.

S hogyha magad szereted,
Boldogságod megleled,
Melyet nem is adhat más,
Mint te magad, jó barát.

Szenvedély

2009-01-20T09:32:00.000-08:00

Szemembe néztél forró vággyal,
Ajkamat csókoltad égő száddal
Átölelted derekam, kutakodó karoddal.

Simogatás, becézes, őruletes lüktetés
Szenvedélyem fórron pezsdít
Testem szeretetért ordít.

Fogd a ruhám tépd le róllam,
Kényeztess puha ajkaiddal
Morzsolj szét a fogaiddal.

A tévedés

2009-01-20T09:22:00.000-08:00

Füstfelhő gomolyog a házunk tetején,
Meleg otthonomba hívtalak be én
Megvendégellek mindenféle jóval,
Szívemet is odaadom neked ajándékba.

Mikor beköszönt az éj,
Álmos fejed pihenni tér.
Puha ágyba fektetlek,
Arcodra csókot lehelek.

Vándor lábad rugdal kapál
Angyalod éberen vigyáz,
Álmod nyugodt, akár az éj,
Örülök hogy eljöttél.

Vírradatkor arcod figyeltem,
Úgy tünt régóta ismerlek.
Van egy éned ki közel áll,
És egy másik ki messze jár.

Szíved, lelked igazgyöngy,
Mégis látom, nincs jövönk.
Ez a világ olyan veszett,
Mindent megöl amit lehet.

Csókjaimat ingyen adtam,
Szívem hiába mutattam.
Őszinte szavakkal nem győzhetek
El kell rejtenem igaz értékemet.

Elmentél, és elvitted,
Magaddal reményemet.
Vissza, többé sosem néztél,
Balga ésszel eltemettél.

Parázs ég a szívedben
S lángra kap majd hirtelen
Mikor én már nem leszek
Rájossz a tévedésedre.

A kereszt

2009-01-04T14:55:00.001-08:00

Nem értem én Istenem ,
Hogy tehetsz ilyet velem
Mennyivel lesz súlyosabb,
Az én nehéz keresztem.

Csendes otthont te nem adtál,
Szülőkkel is fukarkodtál,
Testem lassan elsorvad,
Szívem majdnem megszakad.

Egyedűl a terhem alatt,
Roskadozok szüntelen
Lészen nékem valaki
Ha elesek, felemel?

Mikor veled találkoztam
Jósaáodat megmutattad
Jöjj el értem amint lehet
S vidd magaddal a lelkemet.

Időt kaptam, s igéretet
Hogy én mindig boldog leszek.
Az is voltam sokáig,
De nem tartott halálig.

Várakozás

2009-01-04T14:45:00.001-08:00

Ilyedten ver szívem már
Régóta hogy téged vár,
Gondolatom nálad jár,
Zakatól a vonat már,
Nincs sok utas, csakis egy,
Aki engem remegtet.
Verset írok amikor,
Az én szívem marcangol.
Lenyugszom és megbékélek
Ha fájdalmamról regélek.

Kesergő

2009-01-04T14:28:00.000-08:00

Nincsen pénzem, egészségem,
Jó barátom, hű kedvesem
Apám, anyám idegen
Szülőföldem, megvetem.

Szívem, testem árulom,
Kinek kell oda adom.
De, nem kellek én senkinek,
Hogy a világ vesszen meg,

Isten sem hív sohasem,
Megis megyek szüntelen.
Hozzám nem szól senki sem,
Én szólok mindenkihez.

Egyszer fenn és máskor lent,
Ilyen az életünk mérlege.
Mint kivert kutya neszelek,
Félve gazdit keresek,

-Szép vagy -mondják -gyere velem,
-Menj el, nem kell sántitva ez!
Ha nem kellek senkinek,
Szülőföldem eltemet,

Székely menedéket nyújt.
Fenyők közöt meglapul,
Sírom, angyalom képével
S vége lesz már rongy életem.

Vége van a könyörgésnek,
Keresésnek , kérlelésnek.
Könyörtelen szívek vesznek
Körös körül engemet.

Változasok tengerében

2008-12-27T00:15:00.000-08:00

Téli komor reggelen,
Kiverted az eszemet
Gondolkodni alig tudok,
Folyton róllad álmodozom.

Verseim sem szólnak búsan
Ámuldozom elég hosszan,
Hogyan fordulhatott meg
Hangulatom kereke?

Kigyógyultam vágyaimból,
Egóm bisztonság óhalyából,
Átadtam én magam neked
Változások tengerének.

Jönnek a jók repítenek,
Hogy állhattam ellen ennek?
Ily boldogság régen ért
Terv nelkuli életért.

Hittel élek én most veled,
Látni Istent sem lehet
Érzem én a bensőmben,
Hogy Ő kuldött tégedet.

Kincses táltos paripám,
Álmomban láttalak már.
Repítesz e tengeren
Ebbe nem fullok bele.

Erős kezek tartnak engem,
Hitem, jósagos Istenem.
És te, ki engem sosem hagy,
Hogy masikra gondoljak.

Amikor kitisztul az ég.

2008-12-24T02:24:00.000-08:00

Téli reggelen kitisztult az ég,
Láttam a napot, amint felkél,
Arany fénye játszott a bércen,
Felhők között égnek a kékje.

Te jutsz az eszembe,
Minden csodárol,
Napnak sugaráról,
Holdnak fogyásáról.

Aranyhalak néznek rám,
Szomorú szép szemükkel.
Mackót szorongatom éjjel,
Bús szemével ő is kérlel.

Könnyeim el-el hagynak,
Szívem néha elhallgat,
Olykor mosolyogni tudok,
Néha, már nem gondolkodok.

Mikor be köszönt az éj,
Veled fekszem, s kelek én.
Álmomban karodban tartassz,
Közel vagy, el, te nem hagysz.

Két kis kócos gyermekünk,
Ugrándozva, körbe fut.
Körul ölel a szeretet,
Mit nem bántál soha meg.

Eme álom szép tükrében,
Nincs betegség, fél szerelem.
Hit van, öröm, boldogság,
Isten és egy szent család.

Angyal sohaja

2008-12-21T07:26:00.000-08:00

Hívtál, itt vagyok,
Melletted gyaloglok,
Kéred menjek el,
A távolból figyellek.
Mikor veled maradhatok,
Selymes hajad simogatom,
Cirogatom arcocskádat
Csókolgatom szép orcádat.

Hogyha el is szenderedsz
Szép pilláid figyelem.
Álmod óvom lelkemmel,
Átölellek, hófehér kezemmel.
Hozzád bújjok hogy érezd,
Mindig van, ki szeret téged.

Megbántódtál, hangod mérges,
Angyalhajam mind kitéped,
Szárnyaimat megnyesed,
Ne szárnyalljak már többet.
Mosolyomért arcúl ütsz,
Könnyeimen sem könyörülsz.

Tehettem én ily hibát,
Hogy megverj és megútálj?
Bocsáss meg, úgy kérlek szépen,
Szeress még, hisz csak ez éltet.
Ne üldözz el, ne rúgj belém,
Mint Angyalkád kérem ezt én.

Hogyha mást mégsem tehetsz,
Mutasd meg hogy még szeretsz.
Nem vagy te rossz, jó se talán,
De soha nem leszel buzogány.
Nem sújtassz te ártatlanra,
Jó barátra, Lélektársra.

Szerelem és szenvedés

2008-12-16T07:54:00.000-08:00

Szerelem és szenvedés,
Szőke - fekete teremtés.
Testvérek ők régen már,
Feketét a szőke vált.

Szeress, szeress, mindig, nagyon,
Mikor szenvedsz, könnyed fojjon.
Felet, semmiből nem adhatsz,
Kapni is, egészet kaphatsz.

Szőke varázs, fekete,
Minden gondolat kérdése.
Feloldoz, vagy elvesztél,
Nem ugy van, hogy terveznéd.

Ne is tervezz, Isten végez,
Szeress, szenvedj!
Szeress, szeress,
Isten modja mindig neked.

Életednél jobban becsüld,
Őt, ki téged megszeret,
Miatta nem leszel Te,
Boldogtalan s eggyetlen.

Megtanultunk szeretni,
Kötödni és becsülni.
Ne cseréld le ördögire,
Könnyeket csal majd szemedbe.

Elmentél

2008-12-16T07:27:00.000-08:00

Egyedűl voltam - átöleltél,
Mikor fáztam, melengettél.
Elestem, és felemeltél,
Magas trónra felültettél.
Ezüstel, arannyal koronáztál,
Meleg szóval palástoltál.

Királynőként éltem én,
A te szived tengéren,
Jutott nekem, sok a jóból,
Gyönyörből és szerelmedből.
Most, hogy mindez nincsen már,
Szívem síkolt, kiabál.

Hol vagy égi tünemény,
Valóság, mégis csak remény.
Köd fedi a nyomodat,
Könnyek mossák arcodat.
Eszem tébolyulni akar,
Szívem sincs, mind neked adtam.

Gazdag voltam, kimondhatatlan,
Szíved, mellkasomban dobbant,
Melyet te adtál, ajándékba -
Kölcsönbe, ám egyikünk se tudta.
Nem tudhattuk mi jön még,
Mely e varázst megtörné.

Vártam rád milliónyi percet,
Hátha szíved újra engem éltet.
Nagy az Űr mely benenm van,
Király s föld nélkül maradtam.
Enyém most a csillagos ég,
Félbe vágott keresztség.

Madarak nótáikat zengik,
Felhők csapadékuk ejtik.
Hold is feljön, Nap is nyugszik,
Csillagok szépségüket rejtik.
De nincs ember ki rá nézne,
És ezekben gyönyörködne.

Űr van, csend és szenvedés,
Téboly, síkoly, remegés.
Nincs szeretet, szárnyalás,
Boldog kacaj, áldomás.
Egem, lassan szétoszlik
Holdam, csillagom lenyugszik.

Bohóckodsz az életen

2008-12-10T08:37:00.001-08:00

Bohóckodsz az életen
Nem érted, nem értheted
Milyen is a szeretet.

Önön fontosságod látod
Mások értékét nem állod,
Boldogságát leblamálod.

Mivé tett az élet téged
Eme rontó környezet,
Mely a pénznek értékét
Túl sokra felemelé.

Gyávaságod, büszkeséggel leplezed,
Kevélykedsz és bántasz, amint csak lehet,
Szavaidat egy csöppet sem szégyeled,
S még azt mered állitani hogy szeretsz.